Felfedezték Hada Renáta bájait a német televíziósok. Szerepet kapott ugyanis az Éjjel-nappal Budapest német változatában. A Köln 50667 című sorozat stábja a napokban titokban Magyarországon forgatott, a sztori szerint a szereplők magyar lányokkal kerülnek intim kapcsolatba.
Renáta korábbi kisebb színészmunkái nyomán került a német RTL II csatorna látókörébe, ahol ki is választották csábítónak.
— Könnyen kapható lányokat kellett játszanunk a sorozatban — újságolta a Borsnak Renáta. — Szexi fehérneműkben pózolgattunk egy medencében, és egymást locsoltuk pezsgővel. A szerepem szerint két helyes fiú próbált elcsábítani. A való életben is élvezem, ha több pasi verseng értem, így nem volt nehéz eljátszanom a szerepem. Valamiért azt érzem, hogy előző életemben biztos kurtizán voltam, annyira jól ment a forgatás.
Az erotikával jócskán átitatott jeleneteket egy fővárosi luxusszállodában vették fel, Hada titkos részleteket is megosztott a forgatási napokról.
— Az egyik fiú komolyabban vette a forgatást, próbált simulni és dörgölőzni — árulta el. — Látszott rajta, hogy szívesen lefeküdne velem a való életben is. De egyébként nagyon tisztességes volt, nemcsak ő, hanem az egész stáb.
Az írónő párja egyáltalán nem örült annak, hogy Hada ismét ilyen intim helyzetben mutatta meg magát, és többször féltékenységi jelenetet is rendezett emiatt, de végül nem tehetett mást, mint hogy elfogadta a kialakult helyzetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.