Megszűnhet az eljárás Gáspár Laci ellen

Frizbi
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 06. 01:00
Az énekes beismerte, hogy hibázott, és csak elterelésre kell majd járnia. Más büntetés nem vár rá.
Bors

Megbotlottam, elestem, esendő ember vagyok én is. Sajnálom, megbántam –magyarázta Hajdú Péternek a műsora felvételén Gáspár Laci, aki megelégelte az elmúlt hetek újságcikkeit, ezért vállalt egy utolsó interjút az ügyben.

– A három letartóztatott személyből egyet ismertem, őt is csak a becenevén. Igen, vettem tőlük ezt-azt, hibáztam. De nem terjesztettem, nem vagyok bűnöző – magyarázta az énekes.

A felvételre egyébként elkísérte ügyvédje, dr. Gerencsér András is, aki ráadásul konk­-rét bizonyítékokkal támasztotta alá: nem igazak azok az állítások, hogy Laci árulta, terjesztette volna a drogot.

– Lacit egyetlenegyszer hallgatták ki az ügyben, ez az arról készült jegyzőkönyv – magyarázta az ügyvéd. – Ebben szó sincs arról, hogy terjesztette volna a drogot. Ha így lenne, biztosan nem lehetne itt, valószínűleg előzetesben ülne. Laci beismerő vallomást tett, valamint vállalta az úgynevezett elterelést is – magyarázta dr. Gerencsér.

A hivatalos jegyzőkönyvből ráadásul az is világosan kiderül: amennyiben az énekes sikeresen túl lesz az elterelésen, és ezt hivatalos papírokkal igazolja, akkor megszűnik ellene az eljárás. Azaz semmilyen büntetésre nem számíthat majd. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.