Három évvel ezelőtt Jessica Alba egy interjúban kihangsúlyozta, hogy mélyen hívő katolikus családból származik. „Ezért soha nem fogok olyan szerepet játszani, amiben meztelenkednem kell” – magyarázta akkor.
A harminckét esztendős színésznő a jövőben már egészen nyugodtan vállalhatna pikáns jeleneteket, ugyanis a napokban New York utcáin kapták lencsevégre, csak éppen a melltartót felejtette otthon.
Ezzel sem lett volna baj, ha történetesen nem egy teljesen áttetsző, vékony felsőt húz magára. A kétgyermekes anyukát a ballépésért biztosan nem dicsérte meg a mélyen hívő családja.
Igaz, korábban egy, az édesanyjával közösen adott interjúban elárulta, vad tinédzseréveket tudhat maga mögött: tizenegy évesen ivott először alkoholt, és akkor volt túl az első barátján is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.