Koronáért küzd R. Kárpáti lánya

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 25. 08:45
R. Kárpáti Péter lánya, Rebeka is harcba száll a szépségkirálynő koronájáért. Ezer ellenféllel kell megküzdenie, a versenyt mégis csak kikacsolódásnak tartja két érettségi vizsga között.
GYLF

Az ezer közül tegnap négyszáz lány mutathatta meg magát személyesen a TV2 A Szépségkirálynő című műsorának castingján. Egyikük Kárpáti Rebeka volt, R. Kárpáti Péter lánya, akit a színész könnyű szívvel elengedett a megmérettetésre.

– Egyáltalán nem féltem, helyén van az esze. Átbeszélte velünk ezt a dolgot, hisz mindnyájan tudjuk, az ő esetében elképzelhetetlen, hogy közszereplőként ne említsenek meg engem – mondta a büszke apuka a Borsnak.

– Tudja, hogy ebben a versenyben is benne van a kudarc lehetősége, mondtam neki azt is, sok szép magyar lány van, így az is siker lehet, ha a középdöntőbe jut. Az érettségi mellett ez most kikapcsolódás a számára, amit ő a helyén tud kezelni.

– Két napja a barátnőim dobták fel az ötletet, akkor döntöttem el, belevágok – csatlakozott Rebeka. – Az írásbeli érettségiken túl vagyok, a szóbelikre készülök, de nem félek attól, hogy a most készülő képeim alapján kapom majd az osztályzataimat. A tanáraim, iskolatársaim tudnak róla, nem ez az első versenyem és fotósorozatom, láttak már bikiniben.

A megszerzett tudásom alapján kapom majd a jegyeimet, a versenyen meg ahogy esik, úgy puffan – mosolygott a jelenleg Miss Soltvadkert címmel büszkélkedő Rebeka, aki nem a szépségéből akar megélni, a továbbtanulást tartja legfontosabb céljának.

Apolkát nézni és hallgatni is jó

Nagy Apolka erdélyi származású, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy a jövőben is halljunk róla. A Jessica Simpsonra emlékeztető királynőjelölt a zsűri kérésére, Adele Rolling in the deep című dalára zendített rá. Olyan jól énekelt, hogy minden száj tátva maradt.

– Egy hónapja énekelgetek komolyabban, de még mindig csak magamnak, otthon –mondta Apolka a Borsnak. –Egy ismerősöm heteken át zaklatott, hogy jelentkezzem a Voice-ba és a Szépségkirálynőbe is. Csak miatta tettem meg, annyira szeretem – mondta a mindig vidám lány, aki a jövőben még hálás is lehet a jó barátnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.