Betti vagy Noémi lesz az új R-Go-gida

gidák
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 07. 09:45
Felpörögtek az események az R-Go háza táján, már csak Noémi és Bettina reménykedhet abban, hogy R-Go-gida lesz. Szikoráék alaposan próbára tették a lányok tudását.
GYLF

Aki eddig azt hitte, elég szépnek és csinosnak lenni ahhoz, hogy valakiből R-Go-gida lehessen, az tévedett. Vasárnap délután a zenekar frontembere, Szikora Róbert a banda menedzsmentjével közösen válogatta ki azokat a lányokat, akik minden feltételnek megfelelnek.

A jelölteknek egy R-Go-számot végig kellett táncol-niuk, majd két gepárdmintás rongydarabból kellett ruhát alkotniuk magukra. Kinga, a jelenlegi gida tanított koreográfiát a hölgyeknek, akiknek az énektudását is próbára tették. Végül két lány maradt talpon, köztük már nem tudott dönteni Robi és az alkalmi zsűri.

– Gomes és Földi Béla elismert szakemberek, ők ezt a két lányt látták elég képzettnek ahhoz, hogy gidák lehessenek. Az, hogy nekem tetszik egy lány vagy sem, másodlagos. Nem döntöttünk, meg kell néznünk őket színpadon is, sminkben – mondta a Borsnak Szikora Robi.

Noémi és Bettina szinte egyidősek, mindketten képzettek, és mint mondják, régi álmuk válhat most valóra. – Tizennégy éve fitneszezem, táncművészeti főiskolára járok – mesélte a szőke Noémi. – Amikor kicsi voltam, és láttam a tévében az R-Gót, azt mondtam anyukámnak: de jó lenne, ha egyszer én is ott lehetnék az egyik csinos lány helyében! Tegnap épp az édesanyám szólt, hogy castingot tartanak. Eljöttem.

Riválisa sem kevésbé elhivatott. – Négyévesen kezdtem el táncolni, aztán Zoltán Erikáéknál tanultam évekig. Sikerült bekerülnöm az X-Faktor tánckarába, és már turnézhattam Tóth Gabival, Zsédával, Caramellel. Szeretem a retro popzenét, minden vágyam, hogy gida legyek – mondta Bettina. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.