Világraszóló sikert értek el magyar DJ-k

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 20. 15:45
Talán maguk sem hitték, hogy a közel háromszáz induló közül az ő mixük nyeri a versenyt, amelyet a német világsztár hirdetett meg.
GYLF

Tocadisco a neves német lemezlovas az interneten hirdette meg azt a versenyt, amelyre bárki jelentkezhetett, hogy a Get away című számát feldolgozza.

A kétszázhetven induló között akadtak magyarok is: Budai Gábor, azaz Gabriel B és Pálinkás Attila, azaz Hooch. A makói és péceli fiatalemberek talán maguk sem hitték, hogy a döntésük és a mixük jelentős változást hoz majd az életükben. Feldolgozásuk az internetes szavazáson a legjobb négybe került. Sőt, a döntőben is mindenkit maga mögé utasított.

- Hihetetlen érzés volt, amikor megtudtam - mondta a Borsnak Pálinkás Attila. - És ami a legszebb, hogy januárban lefoglaltam egy utat Amerikába. A verseny végeredményének híre így engem már itt ért. Ráírtam egy üzenetet Tocadiscora, hogy Los Angelesben vagyok. Ő is éppen erre járt. Azonnal megadta a számát, találkoztunk és személyesen adta át a nyereményem. De nem az ötszáz euró miatt marad emlékezetes számomra ez az út - mosolygott Hooch, aki csak hazatérése után gratulálhat majd személyesen szerzőtársának, Gabriel B-nek.

A világsztár a saját oldalán osztotta meg a közös képét Hooch-csal és gratulációját a magyar párosnak. A remixet ráadásul ki is adja.
A két lemezlovasnak a világ szinte összes kontinenséről érkeznek a gratulációk, és már most számos interjú várja őket a következő hetekben. A nyertes dalt az alábbi videón lehet meghallgatni:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.