Veréssel fenyegetik Rékasit

nézők
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 25. 08:35
Habár Bartha Zsoltként alázza a nőket, megüzenték neki: kezét-lábát eltörik, ha még egyszer bántja Zsófit a Barátok köztben. Sorozatbeli viselkedéséért Rékasi Károlyt akarják büntetni a rajongók.

Fokozódnak az indulatok a Barátok köztben. Azok után, hogy a sorozat Bartha Zsoltja megütötte Zsófit, továbbra is lelki terrorban tartja – persze csak a tévéképernyőn.

Sokaknál már a pofon is kiverte a biztosítékot, Kiss Ramóna pedig elmondta, hogy lelkileg is nagyon megviselik a brutális jelenetek, ám a forgatókönyvírók még mindig tartogattak meglepetéseket.

A hétfői részben ugyanis Zsolt majdhogynem félmeztelenre vetkőztette a jelenleg pincérnőként dolgozó Zsófit, hogy a csinos lány formás idomaival csalogasson még több vendéget a kávéházba. Rövid szoknyába bújtatta, az egyébként is alig takaró pántos pólóját pedig egy olló segítségével megtépte, hogy az még többet mutasson a színésznő kebléből. Szegény Zsófi domborulatait csak a melltartója fedte.

Zsolt viselkedése annyira megalázó és erőszakos, hogy azt már a nézők sem hagyhatták szó nélkül: ám összekeverve a filmet a valósággal, Rékasi Károlyt fenyegették meg a privát Facebook-oldalán.

– Sok emberben olyan mély indulatokat generálnak a most látható részek, hogy engem ruháznak fel az ott látott jellemmel. Egyesek meg is fenyegettek, hogy eltörik a kezem vagy kirúgatnak a sorozatból, ha tovább terrorizálom Ramit – mesélte lapunknak Rékasi, aki azt is elárulta: soha, semmilyen körülmények között nem merülhet fel, hogy a szerepéhez hasonlót tegyen egy nővel.

– Akár férfiról, akár nőről van szó, senki nem teheti meg egy kapcsolatban, hogy ilyen módon vegyen elégtételt a partnerén. A másik lelki terrorban való tartása, folyamatos megalázása gyenge jellemre vall. Nincs az a sérelem, amit ökölcsapással kellene elintézni – folytatta a színész, hozzátéve: maga is észrevette, hogy Ramónát mennyire megviseli az erőszak, ezért ahol tud, segít neki.

– Rékasi Károly és Kiss Ramóna között nagyon jó a barátság, évek óta nagyon jó játszótársai vagyunk egymásnak, amin Zsolt és Zsófi viszonya sem tud változtatni. Biztosak vagyunk egymásban, és ez adhat Raminak is erőt, hogy kibírja ezeket a jeleneteket – mondta el a Borsnak a színész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.