Utcán támadták meg Cocót

támadás
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 25. 11:45
Joe jelesre vizsgázott emberségből. Megvédte ugyanis az Éjjel-nappal Budapest transzvesztita művészét. Cocót fényes nappal, az utcán támadták meg, amit nem tűrt a tetovált macsó.
Földvári Zsófi

Alaposan felkavarta az Éjjel-nappal Budapest szereplőinek életét Coco, a transzvesztita művész érkezése. Nemcsak azért, mert Gábor és Lali olyan részeg volt az első találkozásukkor, hogy azt sem tudták, mi történt a közösen töltött éjszaka alatt, hanem azért is, mert a forgatások utáni baráti összejöveteleken Coco rádöbbentette a többieket, milyen melegnek lenni Magyarországon.

– Magamtól eszembe sem jutott volna jelentkezni a sorozatba, megkerestek, és szívesen mentem – mondta kérdésünkre Coco. – Igyekeztem a lehető leghitelesebb lenni, csak az volt furcsa, hogy fiúként is meg kellett mutatnom magam a kame-ráknak. A munkám az, hogy női ruhában színpadon szerepelek, civilben férfiként élek, ilyenkor nem szoktam magam „mutogatni” – magyarázza Zsolt, aki Melanie N. Duvall néven lép fel az éjszakában. 

Úgy érzi, kifejezetten jó viszonyt ápol a sorozat szereplőivel, a fiúk fenntartások nélkül elfogadták, a lányokkal napi kapcsolatban van. 

– A legmeghatározóbb találkozásom Joe-val volt – meséli. – A forgatások után igen jó viszonyba kerültem mindenkivel. Egyik alkalommal az utcán ácsorogtunk, lefékezett mellettünk egy fiatalokkal teletömött limuzin. A srácok kiugráltak, fotózkodtak velünk, de volt egy-két fiú, aki hangosan buzizni kezdett.

A legnagyobb meglepetésemre Joe elém állt, majd határozottan rendreutasította őket. Megdöbbentem. Fantasztikus volt, amit tett, nagyon hálás vagyok neki – mesélte a fiú, aki tiszteli a produkció munkatársait, amiért ilyen bátran hozzá mertek nyúlni a melegtémához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.