Minden kívánságát lesi a sztár fiatal szeretőjének

Madonna
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 02. 13:45
A vak szerelem vagy a vastag pénztárca tünteti el a korkülönbséget a korosodó híresség és ifjú szeretője között? Madonna és a 29 évvel fiatalabb Zaiban viszonyát érdekkapcsolatnak hitték, de már három éve tart.

A most 54 éves Madonna szerelmi élete mindig is beszédtéma volt, de különösen az utóbbi időben kritizálják, mondván, csak játékszernek használja a nála jóval fiatalabb szeretőit, akik mind függnek tőle anyagilag.

– Nem így terveztem, tudják, nem írtam le egy papírra, hogy nekem mostantól fiatalabb férfival lesz kapcsolatom – magyarázta Madonna az ABC News-nak adott interjúban, ahol először beszélt a nála 29 évvel fiatalabb Brahim Zaibattal szövődött viszonyáról. – Egyszerűen csak megtörtént. 

Madonna 2010 szeptemberében találkozott először a francia táncossal, amikor Zaibatot felkérte az egyik barátja, hogy a sztár ruhakollekciójának bemutatóján táncoljon. A „fiúcska” szerint lassan fejlődött a kapcsolatuk, ami akkor került nyilvánosságra, amikor látták őket együtt táncolni egy klubban.

– Nem változott semmi az életemben, Madonnában a nőt, és nem a sztárt látom – nyilatkozta Zaibat a Daily Mailnek. – A körülöttem lévő emberek azonban megváltoztak. Évek óta nem látott ismerősök hívogatni kezdtek, és a magazinokban különböző hazugságok jelentek meg rólam. Nekem normális gyerekkorom volt, és azt is cáfolnám, hogy az anyám kitagadott, amiért nála nyolc évvel idősebb nőt szeretek.

Sem az énekesnőt, sem a táncost nem érdeklik a róluk megjelenő, rosszindulatú írások, mert úgy érzik, meg tudják oldani a problémáikat, amit egy átlagos kapcsolat velejárójának tartanak.

Mindezt Madonna is megerősítette, aki szerint Zaibat a domináns a kapcsolatukban.

– Amikor hazaérek, tréningruhát húzok, és azt szoktam kérni Brahimtól, hogy masszírozza meg a lábamat. Ilyenkor mindig nevet, hogy inkább én az övét, elvégre ő ugrált egész nap a táncpróbán – mesélte mosolyogva az énekesnő.

Zaibatot hiába titulálták érdekembernek, aki Madonna hírnevéből akar tőkét kovácsolni, az énekesnő nem hallja meg a vádakat, sőt már a házasság is szóba került köztük. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.