Két hete vette a sátorfáját, és elhajózott a Földközi-tengerre Nagy László, az Örökség zenekar dobosa, aki nemrég vette feleségül Nagy Feró lányát, Nagy Gaby énekesnôt. A fiatalok tavaly júliusi esküvőjükről a sajtó is beszámolt, az érdi református templomban mondták ki a boldogító igent.
– Lacinak lehetősége nyílt, hogy egy luxusóceánjárón zenéljen, és közben bejárhatja a Földközi-tengert. Azt mondtuk neki, hogy ha nagyon szeretne elmenni, és anyagilag is megéri, akkor menjen, érezze jól magát. Ez idő alatt pedig Borbély Zsolttal helyettesítjük – mondta a Borsnak Gulyás Feri, az Örökség zenésze.
Az ifjú férjet tehát a pénzhiány vette rá, hogy ilyen hosszú útra induljon, itthon hagyva fiatal feleségét. Másfél hónapra utazott el, aztán hazajön egy időre, majd újra visszamegy. Nem tudni, hogy tervei szerint meddig tart ez a „csavargás”.
– Meg kellett hoznunk ezt a döntést – mondta lapunknak Nagy Gaby. – Jó lett volna, ha együtt megyünk, akár egy szép nászútnak is beillett volna, de végül én itthon maradtam. Mindkettőnk közös érdeke volt, hogy elvállalja ezt a munkát. Amíg újra találkozunk, addig telefonon tartjuk a kapcsolatot – mondta a feleség.
Eközben az após, Nagy Feró lapunktól tudta meg, hogy milyen fordulat állt be a fiatalok életében.
– Nem tudtam, hogy a vejem egy luxushajón vállalt munkát, nekem nem mondták el, de szerintem jól tette, hogy elment dolgozni – reagált a rocker, akit Bécsben értünk utol.
Gaby, aki egyébként énekiskolát vezet, Feró első házasságából született, édesanyja Csuka Mónika.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.