66 évesen megy hozzá 30 évvel fiatalabb pasijához a színésznő

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 05. 13:45
A vak szerelem vagy a vastag pénztárca tünteti el a korkülönbséget a híresség és ifjú szeretője között? Susan Sarandon mindig házasságellenes volt, de állítólag igent mondott fiatal barátjának.
Bors

Megtalálta az aranytojást tojó tyúkot – mondták Jonathan Bricklinről, amikor kiderült, hogy Susan Sarandonnal randevúzik. Egyes hírek szerint a hatvanhat éves színésznő a nála pont harminc évvel fiatalabb férfi miatt lépett ki a több mint két évtizede tartó kapcsolatából.

– Soha nem gondoltam, hogy egyszer így alakul. Nem terveztem, de tudni kell lépni. Fontosnak érzem a fejlődést, és nem az számít, hogy kivel mennyi időt töltünk együtt, hanem, hogy a kapcsolat tart-e valahova, fejlődik-e – magyarázta a filmsztár, aki éppen ezért soha nem akarta magát elkötelezni. A házasságot végleges állapotnak tekintette, lezárásnak, nem kezdetnek. Fiatal párjának a hírek szerint mégis igent mondott. Sarandont tavaly novemberben látták először jegygyűrűvel az ujján.

A 36 éves vőlegény a rosszmájúak szerint jól járt a kapcsolattal. Bricklin a színésznő üzleti partnere is, és állítólag az onnan szerzett pénz az egyetlen jövedelemforrása. Mégis úgy él, mint egy igazi sztár, sokat utazik Európába, és az ismerősei szerint nagyvonalú barát, aki a bulikon gavallérosan fizet.

– Nem érdekel, mit gondolnak, akik a korkülönbségünk miatt kezdték ki ezt a kapcsolatot – mondta magabiztosan a sztár, akinek előző párja, Tim Robbins is tizenhárom évvel fiatalabb volt nála. – Az emberek klisékben gondolkodnak, de az évek nem számítanak, csak a lélek. Én nem érzem magam öregebbnek Jonathannál.

A szabad gondolkodású színésznő soha nem félt kimondani a véleményét, de úgy érzi, a magánélete miatti magyarázkodás fárasztó és felesleges. Neki csak az számít, hogy jelenleg elégedett az életével. Nem akarja megvédeni a szerelmét sem azoktól, akik azt gondolják, hogy vőlegénye a hírnévre vagy a pénzre hajt. Mint mondja, mások irigysége nem az ő gondja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.