Tóth Gabinak emlékezetkiesése volt a parketten

katarzis
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 25. 07:35
Tóth Gabinál eltört a mécses, miután a Szombat esti láz színpadán tangózott. Mint kiderült, önkívületi állapotban táncolt, nem érezte teste kínzó fájdalmait, és lepergett előtte az élete.
Böszörményi Lilla

Átélte a tánc csodáját Tóth Gabi, aki egyetlen tangó néhány perce alatt megszabadult minden rossz élménytől, emléktől, ami a múltban történt vele. Igazi katarzist élt át a táncparketten, megrendültségét nem tudta és nem is akarta palástolni: potyogtak a könnyei, amikor elhallgatott a zene.

A hatalmas sikert aratott énekesnő az eredményhirdetés után el is tűnt a kíváncsi tekintetek elől, és fél óráig ki sem dugta az orrát az öltözőből.

A Borsnak elmondta, olyan különleges állapotba került a parketten, hogy a tangózás pillanatai teljesen kitörlődtek az emlékezetéből.

– Minden kiesett. Csak azt tudom, hogy apró kockákban pergett le előttem az életem – mesélte Gabi, még mindig az élmény hatása alatt. – Utoljára tíz éve éreztem ilyet, amikor tehetségkutató műsorban énekesként álltam a színpadon. Sohasem gondoltam, hogy egy ilyen pillanatban élem át ismét ezt a katarzist. Amióta ebben a műsorban táncolok, fegyelmet tanulok, és még inkább arra kényszerülök, hogy befelé, csak magamra összpontosítsak. Ezt a táncot nagyon vártam, mert a tangó közel áll a szívemhez. Megmagyarázhatatlan, de most megkönnyebbülést érzek. Nem tudom, pon­tosan mit engedtem el, de elengedtem, és jó érzéssel haladok tovább az utamon – tette hozzá az énekes­nő.

A könnyek azonban nem kizárólag lelki eredetűek voltak. Mint megtudtuk, Gabi sietős távozásában az is szerepet játszott, hogy komoly fájdalmak ­gyö­törték az adás alatt.

A színfalak mögött azonnal megszabadult szűk ruhájától, és a cipőjétől, amely véresre törte a lábát, és megpróbálta kimozgatni a derekát, hogy helyrerántsa a tánc közben elmozdult csigolyáját.

A produkció önkívületi állapotában néhány percig mindebből semmit sem érzett, való­színűleg ez is a tánc egyik csodája.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.