A hírek szerint esküvő előtt áll Kapócs Zsóka és párja, Habony Árpád – értesült lapunk. A kormányfő főtanácsadója a közelmúltban kérte meg állítólag a színésznő kezét, akivel évek óta se veled, se nélküled kapcsolatban él.
A vőlegény Orbán Viktor legbensőbb köréhez tartozik, a magyar közélet egyik legtitokzatosabb alakja, magánemberként is kerüli a nyilvánosságot, Zsókával együtt mégis többször címlapokra került.
Zajos összeveszésekről és érzelmes kibékülésekről szólt a fáma, sőt többször szakítottak is, egyszer állítólag azért, mert a színésznő nem jött ki a férfi kisfiával. Igaz, ezt Kapócs cáfolta: „A kapcsolatnak én vetettem véget, hiszen nem működött!” – írta Facebook-oldalán. Akárhányszor is vesztek össze, végül mindig újrakezdték, most úgy tűnik, szenvedélyes szerelmüket hamarosan házassági fogadalommal pecsételik meg.
A színésznő még február elején bejelentette, hogy visszavonul a nyilvánosságtól. „Csak a honlapomon keresztül fogtok tudni üzenni, elérni vagy tájékozódni az aktuális fellépéseimről. Szeretnék picit a háttérben maradni a jövőben, ez már régi vágyam volt, és most így döntöttem!” – írta utolsó üzenetként hivatalos Facebook-oldalára Zsóka.
Hónapokkal ezelőtt felröppent a hír: a színésznő el szeretné adni a lakását. Feltehetően már akkor is az összeköltözés miatt vált volna meg otthonától. A Bors információi szerint akadt is volna vevő a lakásra, de nem tudni, hogy végül megköttetett-e az üzlet.
Az eljegyzésről szerettük volna megkérdezni Kapócs Zsókát, ő azonban az Operettszínház sajtófőnökén, Lencsó Ritán keresztül azt üzente, nem kíván nyilatkozni.
– Zsóka a színházunk tagja, legközelebb áprilisban lép színpadra, az Abigél című darabban. Ez minden, amit mondani tudunk, a magánéletének részletei nem tartoznak ránk – mondta lapunknak Lencsó Rita.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.