Gesztesi és Claudia lányára külön személyzet vigyáz

A Nagy Duett
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 12. 07:35
Gesztesi Károly és Liptai Claudia hétvégenként együtt áll A Nagy Duett színpadán a SuperTV2-n. Lányuk a tévében nézi őket, de a műsor végére rendre elalszik.
Bors

Liptai Claudia és Gesztesi Károly útjai három éve kettéváltak, de ­kis­lányuk egy életre összeköti őket. Az elfoglalt szülőkkel még közös életük idején is megesett, hogy színházi vagy éppen televíziós elfoglaltságaik miatt meg kellett oldaniuk kislányuk felügyeletét.

Ez persze akkoriban sem volt könnyű, hiszen információink szerint Claudiának minden, Pankától külön töltött perc bűntudatot okozott, és a színész is nehezen viselte a távollétet. Gesztesi Károly amikor csak teheti, a tenyerén hordozza lányát, és most, hogy hétvégente Claudiával együtt dolgoznak, máris azon gondolkodik, hogy mivel tudná pótolni a gyermektől „elvett” időt.

– Máskor is dolgoztunk már egyszerre Claudiával – mondja a színész. – Ugyanaz a stáb vigyáz Pankára most is, mint korábban. Általában odafigyelünk arra, hogy hétvégén ne legyünk elfoglaltak, és a vasárnapokat mindig a lányunknak szenteljük, de ez most egy darabig máshogy lesz.

– A kislányunk felügyeletét mindig a legnagyobb egyetértésben tudjuk megoldani – meséli a Borsnak Claudia. – Nekünk az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen, de ez most valóban egy különleges eset. A vasárnap esti felvételek idején vagy a barátnőm vagy a bébiszitter vigyáz rá, aki az évek alatt már családtaggá vált. Panka pótnagyinak hívja. 

Claudia egyébként következetes édesanya, és odafigyel arra, hogy gyermeke oviidőben korán elaludjon, ám ez a szituáció, hogy a kislány egy műsorban láthatja a szüleit, felborította a rendet. – Megengedem, hogy nézze a versenyt, de mivel mindig korán lefekszik, rendszerint elalszik a kanapén. Szerencsére a mai korban nem csúszik le semmiről, másnap az interneten megnézheti az édesapját, akire nagyon büszke – mondta az édesanya.

A Nagy Duett végeztével mindkét szülő úgy tervezi, hogy kárpótolja Pankát a kimaradt hétvégékért. – Áprilisban én is és az édesanyja is elutazik vele pihenni valahová – tudtuk meg Gesztesitôl.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.