SMS-ben vallott szerelmet a Dal énekese

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 20. 12:45
Különös névvel hódította meg a rádióhallgatókat egy kisvárdai csodabogár. ByeAlex fülbemászó balladákat ír, de semmi nincs benne a hősszerelmesek dagályosságából, a közönség pedig vevő a lírájára.
Bors

 „Az én kedvesem egy olyan lány, akit farkasok neveltek, és táncolt egy délibábbal, majd elillant csendesen, az én kedvesem” – így kezdődik ­Bye­Alex Kedvesem című száma, melyet tavaly november óta játszik az MR2 és több vidéki rádió. Az énekes ezzel a nótával állt színpadra nemrég A Dal című műsorban, és a nézők tovább is juttatták – Alex őszinte meglepetésére.

– Gondoltam, hogy mókás lenne, ha metálcuccban állnék ki, úgy énekelném el a Kedvesemet, de aztán meggondoltam magam. A sapkához ragaszkodtam, a többit a stylistra bíztam. Nem vagyok az a fajta srác, aki elmegy fellépni a locsolkodós öltönyében – árulta el a Borsnak a huszonnyolc esztendős ByeAlex, eredeti nevén Márta Alex.

A torzonborz srácra sokféle jelzőt aggatnak: manó, romantikus lelkű különc, XXI. századi trubadúr. Ő ezeket hallva csak mosolyog. – Életem egyik legmókásabb története, hogy milyen ember vagyok. Mindig is szerettem a külsőmmel foglalkozni, és ebből sok bajom származott – mondta lapunknak Alex.

– Miskolcon az egyetemi évek alatt folyton beszólogattak, meg akartak verni. Képzeljenek el egy srácot fültágítóval, csöves nadrágban, nagy bakancsban, kék hajjal. Egyszer fordult elő, hogy összeverekedtem valakivel, de ő járt rosszabbul, mert lerúgtam. Nem vagyok én annyira nyámnyila – mondta nevetve Alex, aki hiába ír érzelmes szerelmes dalokat, nem vallja magát romantikus alkatnak.

– A dalokban ki tudom fejezni a romantikát, de az életben ez nem egyszerű. Nem vagyok túl érzelmes. Emlékszem, az első barátnőmmel SMS-ben tudattam, hogy szerelmes vagyok. Ezt írtam neki: „Figyelj már, szerintem én szerelmes vagyok beléd.”

Nem szoktam tökölni, mert az élet túl rövid. Azonnal kimondom, ha tetszik valami, és azt is, ha nem. És szeretem a drámát a csajokkal, szeretem, ha összetörnek, mert akkor lehet a legjobban dalt írni – árulta el Alex, aki rajong a magyar nyelvért, és a szürke hétköznapokból merítve is képes olyan slágereket írni, mint például a Csókolom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.