Eddig nagyon úgy fest, hogy nem 2013 lesz Fábry Sándor életének legjobb éve. Hónapok óta próbálja képernyőn tartani a közszolgálatin haláltusáját vívó Fábry Mostot, ami vért izzadva sem éri el az elvárt nézettségi számot. Ráadásul két hete már egy súlyos magánéleti botrány miatt is főhet a feje.
A kirobbant ügy nemcsak a házasságát sodorhatja veszélybe, hanem karrierjét is. Ám mindezek ellenére Fábry mélyen hallgat a kínos váddal kapcsolatban. Bár saját műsorában a humor fegyverével ország-világ előtt reagálhatott volna a helyzetre, nem élt a lehetőséggel. A Fábry Most csütörtök esti felvételén még csak utalást sem tett a Hot! magazin róla szóló címlaptörénetére.
Helyette olyan unottan vezényelte le a humort csak nyomokban tartalmazó műsorát, mintha egy vidéki jelmezbálban a tombola főnyereményét kellett volna sorsolnia. Szemmel láthatóan egyáltalán nem élvezte, amit csinál, a produkciót pedig áthatotta az unalom.
A legendás humorbonbonjai is már csak avas szaloncukorkáknak tűntek, amiket őszinte kacaj helyett a közönség is csak a stábhoz tartozó tapsoltatóember utasítására tartott humorosnak.
Ráadásul a stúdió technikai felszerelése sem volt a topon: felvétel közben leesett díszletelem, majd műszaki hibás mikrofon cseréje szakította meg az erőltetett kínos beszélgetéseket elôbb a kínai iskola tanáraival és diákjaival, majd Nagy Feróval.
Ha már Fábry Sándor sem igazán érzi jól magát a róla elnevezett produkcióban, akkor a nézőktől sem várható el, hogy a műsorára kapcsoljanak csütörtök esténként.
Hada Renáta figyelmeztette a showmant
A botrány kirobbantásával Fábryt kínos helyzetbe hozó Hada Renáta lapunknak adott interjújában már tavaly hattyúdalként emlegette a showman megújult műsorát.
– Sándort annak idején nagyon megviselte az RTL Klubbal való szakítása, onnantól nem találta önmagát. A Fábry Mosttal kapcsolatban sokszor mondtam neki, hogy ez így leáldozó dolog. Ha nem dönti el, hogy ki a célközönség, ha a számára fontos vendégekkel akar beszélgetni, akkor csak hajnal egy után tud képernyőre kerülni. Szerintem a csúcson kellett volna abbahagynia – nyilatkozta lapunknak korábban a szőke szexbomba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.