Megtalálták a régen eltűnt halott sztárt

megtalálták
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 26. 16:45
Megoldódott a rejtély: több mint húsz évig senki nem tudta, hol van a legendás énekes végső nyughelye, ám most egy nyugat-londoni temetőben rábukkantak a sírjára.
Bors

Amikor a Queen legendás énekese, Freddie Mercury 1991-ben AIDS-ben meghalt, a testét elhamvasztották, ám a mai napig senki nem tudta, mi történt a hamvaival.

Egyesek úgy vélték, a szülőföldjén, Zanzibárban temették el, esetleg szétszórták a hamvakat, de bizonyosat nem lehetett tudni.

Ám most a londoni Kensal Green temetőben rábukkantak egy sírtáblára, amelyen a következő felirat áll: Farrokh Bulsara szeretetben megőrzött emlékére - ez volt ugyanis Mercury eredeti neve.

A sírfeliraton az énekes születésének és halálának dátuma is szerepel, valamint egy francia idézet, amely körülbelül így fordítható le: Hogy minden szeretetemmel mindig közel legyek hozzád.

Az aláírás egy monogram: M., ami minden bizonnyal az egyébként homoszexuális sztár egykori barátnőjét, lelki társát, Mary Austint jelöli. Annak idején ő örökölte az énekes házát is.

A temető alkalmazottai szerint ilyen táblát azoknak lehet állítani, akiknek a hamvait ott szórták szét a sírkertben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.