Lakatos Márk Csepregi Évának öltözött

A Nagy Duett
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 20. 09:45
Bangó Margit oldalán A Nagy Duett közönségkedvence lett Lakatos Márk. A stylist már évekkel ezelőtt beismerte másságát, de ma is sokan szólnak be neki az utcán.
Földvári Zsófi

Óriási meglepetést okozott A Nagy Duett színpadán a különc divatszakértő, akiről kevesen gondolták, hogy ilyen remekül megállja a helyét egy Kossuth-díjas énekes oldalán – pedig Márk nem most kezdte énekesi pályafutását.

– Az első színpadi élményem az általános iskolában volt, egy farsangon, ahol Csepregi Évának öltöztem, és persze énekeltem is. Azt hiszem, akkor akasztottam ki először a környezetemet – meséli a stylist. – A középiskolai énektanárom később azt mondta, hogy érdemes képezni a hangomat, az élet azonban másfelé sodort. Idegenforgalmat tanultam, ösztöndíjjal Madridba kerültem, ahol az éjszakai élet legmélyebb bugyraiban mártóztam meg.

Márk egyébként már gyerekkorában imádta a divatot. ,– Állandóan stylingoltam az óvónőket – meséli. – Ötéves voltam, amikor anyukám elment egy fogorvoskongresszusra, őt akkor öltöztettem fel először, ám mégis a véletlennek köszönhető, hogy végül ez lett a hivatásom.

Márkot Nagy Ervin színész kérte fel, hogy találjon ki neki jelmezt egy vizsgafilmhez, majd egy fotózáson találkozott Zoób Katival, és mellészegődött. A híresség azt is elárulja, hogy ez miért nem tetszett a hazai divatszakma képviselőinek.  – Teljesen más területről jöttem, és egyáltalán nem tudtam kompromisszumokat kötni, a szakma nagy része fanyalgott rám. Mára már sokat változtam, és remélem, könnyebb velem együtt dolgozni. 

A stylist szerint az Én is szép vagyok és A Nagy Duett sokat segített neki abban, hogy a közönség elfogadja.  – Szeretném, ha úgy szeretnének az emberek, ahogy vagyok, bár valahol tudatosan provokálom a közegemet. Az emberek félnek attól, aki egy kicsit is más, a mai napig beszólnak az utcán csak azért, mert nem vagyok átlagos, sokszor kiabálják, hogy „ott megy a b…zi a tévéből”. Rosszulesik, hogy felcímkéztek, de én így vagyok szabad, és így tudok önazonos lenni.

Megszokni nem lehet a bántást, de az ember megtanulja, hogyan engedje el a füle mellett ezeket a megjegyzéseket.  Márk magánéletéről keveset tudni. Szinte sosem beszél arról, hogy van-e valakije, akivel megoszthatja a jó és rossz élményeit.  – Sok ember vesz körül, a család és a barátok, de nem vagyok párkapcsolati ember – legalábbis eddig nem voltam az. Elég jól elvagyok abban a közegben, amiben élek, és nem tudom, milyen éjjel-nap­pal együtt lenni valakivel. Szerelmem volt már, de klasszikus kapcsolatom nem. Sokat vagyok egyedül, de nem vagyok magányos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.