Bangó Margit bő gatyára váltott

rapper
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 15. 10:45
Nem mozgott otthonosan a rappercuccban az énekesnô, de a közönség kedvéért vállalta, hogy tőle idegen stílusban lép színpadra. Már annak is örül, hogy sokak szerint jól néz ki ezekben a ruhákban.
Bors

Életében először vállalkozott arra a Kossuth-díjas művésznő, hogy kivetkőzzön magából, erre A Nagy Duett-beli partnere, Lakatos Márk vette rá. A páros lázasan készül a vasárnapi második megmérettetésre, ahol egy rapslágert adnak elő. A műfaj éppen ezért megkívánja, hogy Margó ne a saját elegáns ruháiban, hanem lógó, buggyos, neonszínű „rongyokban” lépjen a SuperTV2 színpadára.

– Egy pár nappal ezelőtt még magam sem gondoltam volna, hogy rá tudnak erre a marhaságra beszélni, de most már mindegy! – mondta nevetve Bangó Margit. – A dalokban ugyanis nemcsak az a lényeg, hogy hogyan adjuk elő, az is fontos, hogy jól nézzünk ki a színpadon. Na már most a fiúk szerint jól nézek ki, szóval készek vagyunk a következő megmérettetésre.

Lakatos Márk is furcsán érezte magát a stílusidegen ruhákban. – Klassz, hogy most fogytam le, erre öt számmal nagyobb ruhákat aggatok magamra – dohogott. – De persze a közönségért mindent, jól akarunk szerepelni és azt szeretnénk, hogy iga-zán jól szórakozzon a közönségünk. Rajtunk, mint látszik, nem múlik a
jó buli. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.