Megcsalta a feleségét a Szulejmán főszereplője

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 21. 12:45
A magánéletben is pontosan úgy falja a nőket a Szulejmán címû sorozat főszereplője, ahogy a képernyőn. A színész még családapaként is félrelépett.
Bors

A női nézôket az RTL Klubra vonzza egy új sorozat, amely I. Szulejmán életét mutatja be. A szappanopera főszerepét az a Halit Ergenc kapta, akit a Seherezádéból már megismerhettek a műfaj szerelmesei.

A 42 éves színész magánélete kísértetiesen hasonlít a szultánéra, hiszen igazi nőcsábász hírében áll. Öt évvel ezelőtt a Seherezádé forgatása közben beleszeretett sorozatbeli partnerébe, Bergüzar Korelbe, akivel össze is házasodtak, 2010 februárjában pedig megszületett kisfiuk, Ali.

A férfi azonban családapaként is járta az éjszakát, és hajnalig mulatozott, mígnem tavaly félreérthetetlen helyzetben kapták lencsevégre egy török énekesnővel, bizonyos Gülsen Bayraktarral.

– Ebből elég volt! – közölte vele akkor Ali anyja, és a ­kis­fiúval együtt hazaköltözött az édesanyjához. A harag azonban nem tartott sokáig, Ergenc visszaédesgette magához a nejét, és most a második gyermeküket várják – legalábbis erről tanúskodik az az ultrahangfelvétel, amit a színész a Facebook-oldalán osztott meg rajongóival.

A török származású mûvész karrierjét végigkísérték a botrányok, de ennek ellenére elhalmozzák a szerepajánlatok, a Szulejmán pedig Európa-szerte sikeres: Magyarországon például akadnak olyan fanatikus nézők, akik eredeti nyelven követik a szultán életét, mert imádják Halit hangját.

– Törökül nézem, mert szerintem nem elég erőteljes a szinkronhang – írta egy fórumozó, ám ez még mindig semmi ahhoz képest, ami Törökországban övezi a sorozatot. Ott ugyanis egyes rajongók olyan ruhákba öltöznek, mint a szappanopera szereplői.

– Megnőtt a Szulejmánban viselt jelmezek és ékszerek iránti kereslet, sokan rendelik meg a szultán és a többi színész ruháinak másolatát – magyarázza a jelmeztervező, Serdar Brasburg.

–Mondanom sem kell, hogy inkább a hölgyek tetszését nyerték el a különleges ruhadarabok.

A Szulejmánt szerda esténként 21.30-tól sugározza az RTL Klub. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.