Másodszor is felfedezték Kováts Verát

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 28. 07:55
Kováts Vera némi bizonytalan útkeresés után megtalálta saját stílusát és menedzserét. Az X-Faktorban felfedezett tehetséget Lola volt mentora vette a szárnyai alá.
Bors

Az X-Faktor második szériájában feltűnt, majd a reflektorfényből gyorsan eltűnt Kováts Vera élete egyik legboldogabb szakaszát éli. A felnőttkor küszöbét éppen átlépő énekesnőnek végre beindulni látszik a karrierje Lola és Barbee volt menedzserének köszönhetően.

– A tehetségkutató után sok zeneszerző keresett meg különböző dalok ötletével, és menedzsmentek is jelezték, hogy szívesen dolgoznának velem. Több dal is született, de nem volt folytatás, míg végül Bodnár Tiborban megtaláltam a megfelelő menedzsert, akivel egy rugóra jár az agyunk – mondta el Vera.

– Profi szakembernek gondolom, aki neves elôadókkal dolgozik együtt. Tibit Major Eszter szövegíró által ismertem meg egy dal kapcsán, ami nagyon megtetszett, és szerettem volna elénekelni. A dal fel-éneklése után egyeztetett az édesapámmal is, aki áldását adta a közös munkára – újságolta boldogan Vera.

A lány új menedzsmentjének köszönhetően találta meg saját stílusát is.

– Hamarosan elkészül a videoklipem az első számomhoz, ami egy kedves pop-rock dal lesz. Profi támogatással a hátam mögött semmi sem tántorít el attól, hogy elismert énekesnő legyek. Persze a karrierépítés mellett a tanulás, a családom és a barátom a legfontosabb – tette hozzá büszkén Vera, akivel nagy tervei vannak újdonsült menedzserének.

– Vera egy életvidám lány, tele energiával, aki sokkal mélyebben érző és gondolkodó lány, mint a kortársai. Az a legfontosabb közös célunk, hogy jót és nívósat alkossunk – vázolta fel Bognár Tibor. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.