Boros Lajos ugyan visszavonult a rádiózástól, de a jelek szerint nehezen viseli a tétlenséget. Új vállalkozásba kezdett az internet lehetőségeit kihasználva.
– Egy rádiózás jövőjével kapcsolatos kísérletbe vágtam. A rádió csak hanggal kommunikál, az interneten viszont van kép és video, így más érzékszerveket is célba vehetek. A technikának hála egyszerre tíz olyan emberrel beszélgethetek, aki akár a világ másik végén él. Ez nem tekinthető műsornak, minden csütörtökön hattól fél nyolcig van találkozóm azokkal az emberekkel, akiket ez érdekel. A világ körül dolgozó magyarok jelentkeznek be, és praktikus tanácsokat adnak. Emellett vannak általános, aktuális viták, és tervezünk egy vetélkedőt is, amelyben a különböző országokban dolgozó magyarok versenghetnek egymással – árulta el a részleteket a műsorvezető.
Bár egyelőre anyagi hasznot nem hozott új munkája, Boros ígéretes vállalkozásnak ítéli.
– Különleges műfaj ez, de az biztos, hogy itt van a kezünkben a jövő. Egyből látom, ha rosszat mondok, unalmasan beszélek, mert a nézők lecsatlakoznak a beszélgetésről. Egyelőre nem tudom, hogyan lehet ezzel pénzt keresni, de két-három éven belül biztosan bevételt is hoz majd. Most megfogadtam, hogy „szabadságot” veszek ki, és a tartalékaimból élek. Szinte nincs olyan vidéki rádió, ahova ne hívtak volna, de most az új tervemre koncentrálok – osztotta meg elképzeléseit lapunkkal a Bumeráng egykori oszlopos tagja, aki ezúttal kollégája, Bochkor Gábor nélkül próbál érvényesülni.
– Nem nagyon beszéltünk az ünnepek alatt Gáborral. Az új ötleteimet egyelőre egyedül szeretném megvalósítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.