Zenésznek neveltek, hegedültem, gitároztam, majd lantoztam. Nekem kínálta fel a sors, hogy Bakfark Bálint teljes életművét feldolgozzam és közkinccsé tegyem, amit a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével honoráltak. A kutatásaim közben kénytelen voltam felhalmozni a saját szalonomban a világ egyik legegyetemesebb szakirányú kotta- és könyvanyagát, hangszergyűjteményét és hangzó anyagát. Ez egy kulturális örökség, nem vagyok hajlandó elinni vagy elherdálni. Mind a száz lantot és gitárt megőrzöm, a szakmai utókor kapja meg a teljes anyagot, egy kuratóriumot hoznék erre létre – mondta lapunknak Benkő, aki természetesen gyermekeiről sem feledkezik meg testamentumában.
– Ingó és ingatlan vagonomat a lányaimra hagyom. Van egy oktatótermema Svábhegyen. Dalma lányom Rómában van, ő talán majd átalakítja a régi művészeti szalonok mintájára. Párizsban él a másik lányom, a Sorbonneon végzett – tette hozzá a lantművész.
Benkő már a temetéséről is elgondolkodott.
– Lenyűgözött, amikor Delhiben Indira Gandhi temetésének tanúja voltam. Egy szekérre felpakoltak szantálfát, és azon égették el a testét, igazán szép volt. Nem szeretném, ha emberi maradványaim a konyhaszekrény tetején lennének, de azt sem, ha a Himaláján. Ezt aberrált dolognak tartom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.