Egy ideje már megszellőztették a brit lapok, hogy Kate állapotos lehet. Több olyan felvételt is közöltek, amelyen Vilmos herceg felesége a nyilvános szereplések alkalmával a hasa előtt kulcsolja össze a kezét. Az újságírók által megkérdezett szakemberek szerint ez jele lehet annak, hogy a kismama önkéntelenül is magzatát védi az esetleges ütődéstől. Nos, a gyanúból most lett bizonyosság. Kate-et ugyanis néhány napja kórházba kellett szállítani. Az udvar sokat tanult a múltbéli hibákból, így aztán a királyi család kommunikátorai azonnal a nyilvánosság elé álltak, és bejelentették: Kate állapotos, és terhességének igen korai szakaszában jár. A Sun című bulvárlap azonnal tudni vélte, hogy a gyermek éppen Diana hercegnő születésnapján, 2013. július 1-jén láthatja meg a napvilágot.
Gügyögő dédi
A brit kormány azonnal nekilátott, hogy az ide vonatkozó kötelezettségeit teljesítse. Ilyen esetben ugyanis meg kell változtatni a trónöröklés szabályait. A születendő gyermek – függetlenül attól, hogy fiúcska, avagy kislány lesz – mindenképpen a harmadik helyet tölti majd be a trónöröklők között. Ám ahhoz, hogy ez a szabály életbe lépjen, a törvényhozóknak a brit nemzetközösség valamennyi országában el kell azt fogadniuk.
És hogy a királyi jövevénynek milyen gyermekkora lesz? Bizonyára sokkal boldogabb, mint amilyen Károlyé vagy a szülei súrlódásaitól mindvégig szenvedő Vilmosé volt.
Meglehet, II. Erzsébet nem lesz a dédunokájával hosszasan gügyögő és játszogató dédike, mint ahogyan Károlyt is nehéz elképzelni, amint térdre ereszkedve babázik vagy katonásdit játszik az unokájával. Ám a Middleton család minden bizonnyal rendkívüli szeretettel és melegséggel veszi majd körül a kicsit. Vilmos gyakran hangoztatja, mennyire hálás Kate szüleinek azért, hogy náluk megismerhette a családi összetartozást. És épp a fentiek miatt a gyermek minden bizonnyal a Windsorok valaha volt „legpolgáribb” trónörököse lesz.
A kedvéért aligha kell fenntartani a Buckingham-palotában működő iskolát, amely évszázadok óta kifejezetten a koronás fok és rokonaik nevelését szolgálja. Igaz, a csöppség a Rembrandtokkal, Rubensekkel, valamint felbecsülhetetlen értékű egyéb műtárgyakkal körbevéve cseperedhet fel, és papíron kijár majd neki a királyi fenség megszólítás, Kate és Vilmos – nyilvános szerepléseik alkalmával – aligha ragaszkodik majd ehhez a formalitáshoz. Bár a királyi udvar eleinte idegenkedett az újítástól, ma már mindenki elfogadta, hogy a hercegi pár megengedi alattvalóinak, hogy keresztnevükön szólítsák meg őket. Sőt, még azt a „vérlázító” szemtelenséget sem veszik zokon, ha nyilvános szerepléseik alkalmával beszélgetőpartnereik választanak témát. Korábban ez szinte felségsértéssel ért volna fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.