Meglepetés: Zámbó Krisztián tud énekelni

meglepetés
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 08. 07:15
Az X-Faktorból kiesett énekest rengetegen kritizálták hamisnak érzett hangjai miatt. Az őt ismerők akkor is állították, hogy Jimmy fia remek előadó, csak ezt a műsorban valamiért nem sikerült megmutatnia. Most bizonyított.
B. B. B.

Igazi partihangulatot teremtett az X-Faktor tizenkét döntőse a csütörtök este rendezett klubkoncerten. Már félórával a kezdés előtt megtelt a hely, egyetlen üres szék sem maradt az asztalok mellett. Nem is csoda, mert a rajongók ilyenkor úgy láthatják kedvenceiket, ahogy a tévé képernyőjén keresztül nem. A versenyzők nyugodtak, felszabadultak voltak, élvezték, hogy nem kell megfelelniük a mentorok kívánalmainak, és nem szegeződik rájuk több mint kétmillió szempár. Arról nem is beszélve, hogy karnyújtásnyi közelségbe kerültek a nézőkhöz.

Az idei mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb énekese, Oláh Gergő hozta a szokásos formáját, és már első dalát zajos siker fogadta, a lányok sikítoztak, a férfiak vörösre tapsolták a tenyerüket. Hasonló élményben volt része Antal Timinek, valamint a lányok kedvencének, Szabó Dávidnak is, de az est bombameglepetését a két héttel ezelőtt kiesett Zámbó Krisztián szolgáltatta.

A sokat kritizált x-faktoros messze felülmúlta a versenyben mutatott teljesítményét. Egyetlen hamis hang sem rontotta le produkcióját, tisztán, önfeledten, erőlködés nélkül énekelte a műsorban előadott párbajdalát, édesapja Még nem veszíthetek című slágerét, majd Elton Johntól a Sorry Seems to be the Hardest Wordöt, nagyságrendekkel jobban, mint a műsorban. Nem is maradt el a jutalma, talán őt ünnepelte legzajosabban a közönség. Pedig a Bors tudomása szerint Krisztián már jó ideje fájlalja a torkát. Barátnője, Takács Zsuzsa a Borsnak elárulta, hogy a Király fia nemrég szakembernél is járt.

– Már két hete fájlalta a torkát. Megijedt, hiszen mégiscsak a „hangszeréről” van szó. Az orvos szerint Krisztiánnak gyulladtak a hangszálai, és nem tesz jót, ha megerőlteti őket. Azt javasolta, hogy ne lépjen fel, de Krisztián úgy érezte, nem hagyhatja cserben a rajongóit – mondta el Zsuzsa.

Krisztiánról megkérdeztük Keresztes Ildikó véleményét is, hiszen ő volt az egyetlen, aki a műsorban végig azt bizonygatta, hogy a Zámbó fiú valójában kiválóan énekel, csakhogy senki nem hitt neki. A jelek szerint igaza volt, de többszöri próbálkozásunk ellenére nem tudtuk elérni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.