Parfümöt, ékszert, vasalót, nyakkendőt és pulóvert szinte minden karácsonykor ajándékoznak egymásnak az emberek. Mondhatni szokásos, ám örömteli ajándékok ezek. Persze vannak olyan karácsonyok, amit az ember soha életében nem felejt el, mert titkos vágyuk vált valósággá. A Bors közismert személyiségeket kérdezett a legemlékezetesebb szentestéjükről.
Vitray Tamás számára 1985 karácsonya feledhetetlen.
– Egy kedves ebédmeghívást kaptam Debrecenbe. A hölgy olyasmivel fogadott, amit nagyon szeretek, ráadásul akkoriban csak pult alól árulták, méghozzá aranyárban. A bélszín már ott volt a konyhában, csak ki kellett sütni. Hamar kiderült, hogy szívem hölgye még soha nem készített steaket. Vállaltam a feladatot, ám a lakásban terjengő szag mellett a konyha mennyezete is bánta a kuktáskodásomat a felfröccsenő olaj miatt. Azóta ha húst süt, soha nem enged be a konyhába – meséli Vitray Tamás feleségére, Kállay Bori színésznőre utalva.
Horváth Éva műsorvezető már kisgyerekként is imádta az állatokat. Hiába is fűzte azonban szüleit, se kutyát, se macskát nem kapott a lakásba. Úgy kilenc-tíz éve lehetett, amikor karácsony este csoda történt.
– Máig jól emlékszem, hogy egy tündéri kis fekete cica kuporgott a szobában a fa mellett. Füsti egy kóbor fekete macska volt, akinek nagyon megörültem. Végre valóra vált a nagy álmom: nekem is lett saját háziállatom. Az állatszeretetem azóta is kitart, most éppen egy szürke cicám van – mondja Éva, aki szerint nagyon fontos, hogy egy állattartó felelősséggel tudjon gondoskodni is a vele élő cicáról, kutyáról vagy bármilyen élőlényről.
Lukács Sándor még régebbi karácsonyi ajándékára emlékszik vissza.
– Fiatal színészként nagyon sokat játszottam a Vígszínházban, és sehogy sem sikerült időpontot találni a nősülésemre – meséli Lukács Sándor. A színész és kedvese egyedüli időpontként december 24-ét kapta.
– Marival azóta is együtt vagyunk, idén karácsonykor már a 36. házassági évfordulónkat ünnepeljük. Számomra ő a legszebb, a legkedvesebb karácsonyi ajándék – mosolyodik el Lukács Sándor.
Balázs Klári eddigi legkedvesebb karácsonyi ajándékára ma is jól emlékszik.
– Öt-hat éves lehettem és anyukám karácsony előtt néhány nappal mindig korán lefektetett aludni – emlékszik vissza az énekesnő. – Később tudtam meg, hogy éjszakákon át készítette nekem azt a lencsibabát, amire mindennél jobban vágytam akkoriban. Rettentően sajnálom, hogy már nincs meg, s fotó sincs róla, ám az én emlékezetembe örökre bevésődött a képe – érzékenyül el Klárika.
Gálvölgyi Jánosról talán kevesen tudják, hogy gyerekként buszsofőr akart lenni.
– Hét-nyolc éves lehettem, amikor kitaláltam, hogy nekem egy zongoraszék kell. Zongorám persze nem volt, s nem is akartam. Másra kellett. Úgy lehetett tekergetni ezt a széket, mint egy kormánykereket, így brummogva azt játszottam, hogy autót és buszt vezetek. Még kartondobozt is kértem, amire rárajzoltam a Wartburg műszerfalát. Csodás ajándék volt ez nekem, azóta sem örültem így semminek – árulja el a színművész.
