Celeb

Caramelt vérig sértette Fatima

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2012.12.23.

A Voice Mestere szerint az aranytorkú énekesnő saját magát győzte le péntek este, nem a torokgyulladáson múlt a kiesése. Fatima már a felkészülés alatt kilógott a sorból, nem tanulta meg a szöveget, utálta a dalát.

A TV2 énekes versenyének első élő adásában kétségkívül Mohamed Fatima okozta a legnagyobb meglepetést, de sajnos nem egy különleges produkcióval, hanem azzal a megengedhetetlen flegmasággal, aminek végül a kiesését köszönhette. Caramel csapatának üdvöskéje a hírek szerint már hetekkel az adás előtt furcsán kezdett viselkedni. A próbákon alig teljesített, nem volt hajlandó megtanulni a dal szövegét, megállás nélkül kifogásokat keresett.

– Mindenki sejtette, hogy nagy baj lesz péntek este – mesélte lapunk munkatársának az egyik Voice-ban dolgozó stábtag, aki a próbákon is jelen volt. – Fatima ahelyett, hogy erejét megfeszítve készült volna, kifogásokat keresett. Nem szerette a dalt, amit kapott, a próbákon nyegle volt és hisztérikus. Erre jött még a hang is, ami megkockáztatom, inkább lelki eredetű volt, mint fizikai. Mindent megtett annak érdekében, hogy végül ide jusson. Nagyon sajnálja mindenki, mert a tehetségét tekintve a döntőben lett volna a helye – tette hozzá a stábtag.

Fatima Mestere, Caramel is ugyanezen a véleményen van. A zenésszel a műsor után, szombat reggel beszéltünk, de még mindig az elmúlt esti dráma hatása alatt volt.

– Alig múlt el pár óra a műsor óta, de már kapom a kemény kritikákat – meséli Caramel.

– Sokan azt nehezményezik, hogy miért nem tettük át Fatimát a következő élő műsorra, ha beteg. Sajnos ez kötött dolog, ezen nem lehet változtatni. De az igazság az, hogy nem a fizikai, egészségi állapotán múlott a kiesése. Olyan szinten volt lelkileg darabokra hullva, hogy rá sem ismertem – teszi hozzá. – Azt láttam, hogy felmegy a színpadra a próbán, és mintha ott sem lenne. Abbahagyta a dalt a felénél, nem tudott koncentrálni.

A Mester azt is nehezményezi, hogy az énekesnő a kiesése után szóba sem akart állni vele. Fatima azzal sértette vérig Caramelt, hogy amikor lejött a színpadról, és Mestere odalépett hozzá, az énekesnő nem fogadta a köszönését, odavetett egy félmondatot, és faképnél hagyta.

– Baromira nem szerettem volna kiejteni. Bár értékelhetetlenül rossz volt a produkciója, azt reméltem, hogy a közönség majd tovább viszi, és akkor nem kellett volna nekem kiejteni. Azt mondtam neki, hogy nagyon sajnálom, de nem hallgatott meg. Sértett volt és csalódott. Még előző nap is bementem hozzá este, megígérte, hogy összeszedi magát. Nem sikerült. Ez a Fatima nem az a Fatima, akit mi ismertünk.

Természetesen megkerestük az énekesnőt is, aki nem kívánt nyilatkozni.

– Ne haragudjatok, de most senkivel nem akarok beszélni – mondta még mindig feldúltan Mohamed Fatima.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek