A 35 éves filmrendezőt, Reg Traviss-t azzal vádolják, hogy kétszer is megtámadott egy nőt, megerőszakolta és magával vitte áldozata fehérneműjét. Amy Winehouse exe állítólag azt mondta a nőnek: „Mindig is szerettem volna ezt csinálni veled” , írja a The Sun brit napilap.
Az áldozat úgy emlékezett vissza az erőszakra, hogy felébredt, amikor Traviss szexelni kezdett vele, megkérdezte tőle, mit csinál, majd elájult, aztán ismét arra ébredt, hogy a férfi erőszakolja.
- Olyan volt, mint egy rossz álom - hangzott el a bíróságon. - Amikor felkeltem, felöltöztem, de nem találtam a bugyimat. Azt mondta, meg akarja tartani - mondta az áldozat, aki hozzátette: akkor sem egyezett volna bele a szexbe, ha nincs alkoholos befolyásoltság alatt, és tudatában van, hogy mi történik vele.
A pár egyébként koktélokat, rumot fogyasztott három bárban is, majd a nő már részegen arra kérte Traviss-t, hogy hívjon neki egy taxit, haza akar menni. Az utolsó dolog, amire az erőszak előttről emlékszik az az, hogy Traviss megkérdezte, szeretne-e megszállni nála. Valószínűleg igent mondott, de erre már nem emlékezett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.