Premier után törtek be Németh Kristóf színházába

Németh Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 02. 09:45
Telt ház és vastaps fogadta kedd este a Játékszín új vezetőségét és színészeit, amikor a magánszínházzá alakult teátrum kitárta kapuit.
A. T.

A nyitó előadást pontosan az intézmény százéves fennállására időzítették. A Mr. és Mrs. című darab Verebes Linda és Pindroch Csaba főszereplésével elvarázsolta az érdeklődőket.

A függönyök legördülése után Németh Kristóf direktor, aki három társával a közelmúltban vásárolta meg az intézményt, hatalmas indulatokat kiváltva ezzel a színésztársadalomban, megkönnyebbülten és boldogan vágta fel az ünnepi tortát.

– Remélem, a nézők elviszik a jó hírünket. Hihetetlenül nagy büszkeség a mai siker nekünk – árulta el Németh Kristóf, majd beszélt a személyét ért támadásokról. – Nem azt a szerződést írtam alá, hogy szeressenek. A kritikák helyett inkább a munkámra koncentrálok – mondta a színész-igazgató.

A premier után örömbe némi üröm is vegyült, ugyanis csütörtökre virradóra betörtek a Játékszín épületébe. A riasztó először hajnali fél három körül szólalt meg, majd másfél óra múlva megismétlődött a jelzés. A biztonsági cég mindkét esetben ellenőrizte a színház két ismert bejáratát, és ezt telefonon jelezték a színház előző műszaki vezetőjének. A jelenlegi igazgatót, Németh Kristófot a lakók értesítették délelőtt tizenegy óra magasságában.

– A rendőrség megszállta az épületet. Mindent átvizsgáltak, a betörők egy harmadik bejáraton szerettek volna bejutni a színházba. Jelentős anyagi kár keletkezett. Ez a második behatolás volt két héten belül, és azt is furcsállom, hogy az, akit riasztottak a betöréssel, minket nem értesített azonnal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.