Celeb

Azt hitték, nem épül fel Som Lajos

Munkatársunktól

2012. november 12. hétfő 11:45

Csonttá fogyva, sasfejes botjára támaszkodva jelent meg barátja, Komár László temetésén Som Lajos. Szomorú állapota ellenére lapunknak azt mondta: soha nem adja fel.

Többen összesúgtak Som Lajos háta mögött, amikor a rocker felbukkant Komár László temetésén. A Piramis legendás zenésze lefogyva, sasfejes botjára támaszkodva jelent meg a végső tiszteletadáson, amely után két nappal kirabolták az utcán. Bár tartotta magát, amikor lapunknak nyilatkozott, látható volt, hogy a 65 éves zenész egészsége sajnos megrendült, s csak árnyéka önmagának.

– A kislábujjamat operálták. Azt mondták: művész úr, gondoljon Deák Billre, fél lábbal is színpadon áll! Még két hónapig bottal járok, de amúgy is tetszik – mutatott a sasfejre Som, akiről köztudott, hogy alkohol- és drogproblémákkal küzdött évtizedeken át. Elvonókúrákra járt, kórházi kezeléseken vett részt, ellátták már gyomor- és pajzsmirigyproblémákkal is.

– Évekkel ezelőtt láttam egy kórházban. A válla megsérült, amikor elesett. Elvonási tünetei voltak, előfordult, hogy azt sem tudta, kicsoda. Úgy tűnt, sosem épül fel, de összeszedte magát – mondta el egy ismerőse.

Som Lajos ma is aktívan zenél, s büszke új zenekarára, a Stormra, de hogy mikor játszanak majd, az tőle függ.

– Annyit játszottam már! Volt, hogy egy évben négyszáz előadást. Mindennap gyakorolok, s könyvet is írok, a címe: A sas nem vadászik férgekre – mondta a zenész, aki felett többször megkongatták már a vészharangot. – Amikor kiderült, hogy Komár Lászlónak mi a baja, mondtam neki: figyelj ide, bőrt nem adunk olcsón.

További cikkek

Család

Kiderült, mikor születik és hogy fogják hívni Nádai Anikó gyermekét

Szerelem

Stana Alexandra kitálalt, nem akárhogy indult a kapcsolatuk Meggyes Dáviddal

Ez is érdekelhet

tenyek.hu

20 milliót csaltak ki az idősektől

feol.hu

Újra bizonyított a székesfehérvári katonanő

magyarnemzet.hu

Novak Djokovics ajándéka sokkolta fiatal szurkolóját + videó

teol.hu

Eszméletlenre szívta magát a járdán talált spanglitól

life.hu

Nem hiszünk a szemünknek: így nézett ki Halle Berry 30 évvel ezelőtt - Fotó

metropol.hu

Nagyon durva baleset történt Újbudán! Fejre állt egy autó

origo.hu

Mellkisebbítő műtétje volt a magyar luxusfeleségnek

origo.hu

FONTOS: Magyarország első az oltások beadásában az EU-ban

sulilife.hu

Öt szabály, amit minden macskagazdinak ismernie kell