3 milliót követel Hajdútól Batiz

Frizbi
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 24. 07:25
Batiz András hárommillió forintot követel Hajdú Pétertől egy szerinte megszegett megállapodás miatt, aminek a jogszerűségét a Frizbi műsorvezetője vitatja. Jelenleg is perben állnak emiatt.
ozs

Eddigi tévés pályafutása alatt Hajdú Péter nemcsak Friderikusz Sándorral rúgta össze a port – ahogy azt a Bors a minap megírta –, hanem Batiz Andrással is. Hajdú a héten megjelent Mr. Frizbi című könyvében néhány mondatban utalt rá, hogy hárommillió forinton pereskednek. A történet még akkorra vezethető vissza, amikor a Story4-ről a TV2-re vándorolt a Frizbi.

A Bors felkereste mind a két felet, hogy kiderítse, mi is áll pontosan az ügy hátterében. – Az én cégem és Péter cége között létrejött egy megállapodás, ami alapján neki nem lett volna szabad egy bizonyos határidő előtt megegyezni a TV2-vel. Ezt Péter nem tartotta be – kezdte Batiz András. – Ezért ki kellett volna fizetnie a megállapodásban szereplő kötbér összegét, ami hárommillió forint. Nem volt hajlandó, ezért cégünk pert indított az ő cégével szemben.

- A bíróság jogerősen megítélte a pénzt, amit sajnos szinte biztos, hogy soha nem fogunk megkapni, mert Péter időközben a cégét eladta, az új tulajdonos fellelhetetlen, a cégnek vagyona nincs, több végre­hajtási és már törvényességi ­felügyeleti eljárás is folyik ellene, vagyis valószínűleg meg fogják szüntetni. Ez a magatartás őt minősíti, de nevezhetjük nyugodtan tisztességtelennek. Igyekszünk további jogorvoslati lehetőségeket keresni, hogy igazunkat érvényesítsük. A kötbért egyébként, ha megkapjuk, jótékonysági célra fogjuk felajánlani – nyilatkozta Batiz András.

Megkerestük Hajdú Pétert is, aki teljesen másképp látja a helyzetet. A Frizbi műsorvezetője szerint jogtalanul követelik rajta a milliókat, mindenesetre kivárja, hogy az ügy végére a bíróság tegyen pontot. – Semmilyen szerződés nem volt köztünk Batiz Andrással, egy szándéknyilatkozat volt csak, amiben a felek egyoldalú akaratukat fejezték ki. Amikor elkezdtem a TV2-vel tárgyalni a Frizbi átviteléről, Batiz Andrásék szóba sem kerültek.

- Mivel nem volt semmilyen megállapodás, gyakorlatilag nem is volt jelentősége annak, hogy mi áll a szándéknyilatkozatban. Andrásék beperelték azt a céget, amiben én akkor tag voltam, de nem sokkal azután kiléptem onnan, hogy beszállt egy nagyobb vállalkozó. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy beperelték az én mostani cégemet is. Eddig két tárgyalás volt, és áthelyezték az ügyet a Fővárosi Törvényszékre. Majd a bíróság kimondja, hogy volt-e szerződésünk, és jogosan ­kö­ve­tel­nek-e tőlem hárommillió forintot – zárta le a témát Hajdú.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.