VV Éva melle miatt marad kórházban

mellműtét
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 22. 08:25
Másodszorra sikerült: VV Éva mellműtéten esett át. Alig egy hónapja hiába várt rá a pécsi Da Vinci klinika sofőrje a fővárosi lakása előtt, Éva önkívületi állapotban menekült el otthonról.
GYLF

Ezúttal azonban teljes menetfelszerelésben várta az érte érkező autót, a műtétre pedig elkísérte ötvennyolc éves szomszédja, Tibor is, aki korábban a Bors hasábjain ismerte el, szerelmes Évába.

– Egy kicsit izgulok, de egyébként jól vagyok. Erőt ad, hogy sokan szorítanak nekem – mondta Éva közvetlenül a beavatkozás előtt.

– Tibor azért kísért el, mert nem akartam egyedül itt lenni, a pánikbetegségem miatt sem. Rá a vitáink ellenére is mindig számíthatok – magyarázta Éva.

Dr. Tizedes György tanácsára háromszázhúsz köbcentis implantátumokkal turbózták fel a lány keblét. – Azért döntöttünk a kisebb implantátumok mellett, mert Évi nem szeretné lecserélni a ruhatárát, állítása szerint félszáz estélyi és koktélruhája van. Egy különleges borítású anatómiai betétet kap, ami a teljes felületén odatapad majd a testéhez, és biztosan nem mozdul el. A legutóbbi találkozásunk óta is mintha változott volna a melle, az eddigi életvitele, a fogyás-hízás nagyon megviselte – mondta a műtét előtt az igazgató-főorvos.

VV Évát a beavatkozás után is megkérdeztük, hogy érzi magát immár feszes mellekkel. – Még egy kicsit feszít a bőröm, és a hátam is fáj, nem tudok rendesen aludni. Egy picit meg vagyok most ijedve, mert úgy volt, hogy vasárnap reggel hazaengednek, de váladékozik a sebem, ezért nem vették ki belőlem a csöveket – mondta a beteg, aki azért már örül, hogy túl van a műtéten.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.