Celeb

Tizenhat fegyőrt vert meg a baltás gyilkos

Szalai Vivien

Létrehozva: 2012.10.19.

Stohl András saját szemével látta, hogy mi folyik a rácsok mögött. Ezekből az élményekből táplálkozik Szalai Vivien új könyve a magyar börtönökben zajló sokkoló eseményekről.

Stohl egy börtönben ült Ramil Safarovval, a baltás gyilkossal. Természetesen még nem tudhatta, hogy a bűnöző kiadatása diplomáciai botrányt kelt. Ennek tudható be, hogy kissé felületesen kezelte a tényeket, így az azeri tettest grúznak titulálta, örmény áldozatát pedig azerinek.

„Az egyik rab, nevezzük S.-nek, grúz, a bűncselekményének elkövetésében ez is nagy szerepet játszott. Azt hiszem, katonatiszti iskolába járt Magyarországon, és a kollégiumban sikeresen összerakták egy azerivel. E két nemzet fiai meglehetősen nehezen viselik egymás társaságát, bizonyítják ezt az országaik közötti incidensek is. Na, ők sem jöttek ki jól. S. tehát elballagott egy boltba, oszt vett egy baltát.

A szobatársa meg egy vita közben elvesztette a fejét, a szó szoros értelmében. Ezért a meglehetősen durva cselekményért S., kapaszkodjatok meg: harminchárom évet kapott, kedvezmény nélkül. Már hat éve egy bekamerázott magánzárkában tengeti az életét, és állítólag egész jól viseli.

Néhány szó S. paramétereiről. Úgy két méter magas, százhatvan kiló tiszta izom, elképesztően nyugodt, szinte semmivel sem lehet kihozni a sodrából. Civilben kiképzett kommandós volt, szóval szinte a kisujjában van a gyilkolás. Azt mondtam: szinte, mivel az ítélet meghozatala után a Venyige utcai börtönben kezdte meg rohadását a szűk falak között, és hívő muzulmán lévén napközben többször imádkozott.

A muzulmán az imát imaszőnyegen hajtja végre, számára a szőnyeg szent. Most pontosan nem tudom, hogy egy butuska fegyőr levizelte vagy leköpte vagy csak beletörölte a lábát, de felébresztette az állatot S.-ben, ahogy azt anno a szobatársa is tette.

Egy itteni őr elmondása szerint tizenhat fegyőrt szórt szét egy pillanat alatt úgy, hogy komolyabb baja egyik őrnek se legyen, csak megmutatta, hogy lehetne. Az az őr sem kicsi, aki ezt a történetet elmesélte, s bevallotta, hogy S. az egyetlen, akitől fél.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196532_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715096711
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715096711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715096711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715096711
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior