A Bors hasábjain tálal ki a magyar prostikról és kuncsaftjaikról az a férfi, aki évekig egy budai lakásban működtetett panziót, ahol testközelből ismerhette meg a rosszlányokat, és látta azt is, kik a rendszeres látogatóik.
– Mindig is vállalkozni akartam, és egy ismerősöm egyszer kiváló ötletet adott. Volt egy night klubja, és elmesélte, problémát okoz, hogy a lányok csak hotelekbe tudják felvinni a pasikat egy-egy pásztorórára. A baj az volt, hogy a szállodákban elkérték a vendégek igazolványait, ott pedig a lányok is álnéven dolgoztak, nem akarták felfedni a kilétüket, és a vendégek számára is fontos volt az anonimitás.
Innen jött az ötlet, hogy vegyünk a klub közelében egy lakást, ahova a vendégek és a lányok fel tudnak jönni, mi pedig a szobák mellé italszolgáltatást is nyújtunk. Akkoriban ezt teljesen legálisan meg is lehetett csinálni, így nem sokat gondolkoztam, hogy belevágjak-e – mesélte a Borsnak a férfi, aki nemrégiben úgy döntött, The Bossmaster álnéven blog formájában közzéteszi tapasztalatait a budai éjszakákról.
– A lakás hamarosan elkészült. Igazi luxuskörülményeket biztosítottunk a vendégek számára. Volt három szobánk, nagy ágyakkal, egy minibár és egy full extrás fürdőszoba. Az üzlet nagyon gyorsan beindult. Egymásnak adták a kilincset a vendégek, egy éjszaka alatt harminc-negyven ember is megfordult ott. Kinézték maguknak a night klubban a megfelelő prostit, és már hozták is hozzánk. Hamar népszerűek lettünk, mert kiváló szolgáltatást nyújtottunk, és ami ebben a szakmában a legfontosabb: teljes diszkrécióval – mesélte az éjszakai élet kiváló ismerője.
A vendégek egy része nem véletlenül próbálta titokban tartani, hogy örömlányokat látogat, ugyanis számos ismert ember is megfordult a bárban. A védett személyeket általában egy-egy jelentős összeggel megkent taxis hozta és vitte a légyottok helyszínére. Akadt köztük olyan is, akiről senki sem feltételezné, hogy éjszakáit a prostik között töltötte. Az egyik népszerű magyar sportriporter rendszeres látogatója volt a lebujnak.
– A sportriporter rendszeres vendég volt, számos estét töltött el a lányokkal, miközben otthon a felesége és a gyermekei várták. Nem sok dolgon lepődöm meg, de az, hogy ő is odajár, még számomra is furcsa volt. Mindenki azt hiszi róla, hogy egy konzervatív, családcentrikus ember, közben pedig prostikkal múlatja az estéit.
(Folytatjuk)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.