Pedofilbotrány: újabb híresség bukott le a BBC-nél

Jimmy Savile
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 30. 15:30
Gary Glitter az első celeb, akit a rendőrség elfogott a Jimmy Savile-ügyben. A brit sajtó szerint nem ő lesz az egyetlen, akinek bíróság elé kell majd állnia az utóbbi évtized egyik legnagyobb pedofilbotrányában.
Bors

A hatóságok letartóztatták a 68 éves, egykori rocksztárt, Gary Glittert, aki vélhetően több száz kiskorút molesztált a BBC híres műsorvezetőjével, Jimmy Savile-lel.

A rendőrség egy hónappal ezelőtt kezdte meg a nyomozást Savile ügyében, akiről halála után derült ki, hogy televíziós pályafutása során számos tízévesnél is fiatalabb kislányt erőszakolt meg.

Glittert korábban már elítélték gyermekmolesztálásért. 1999-ben börtönbe került, mert lakásán gyerekpornót találták, 2006-ban pedig Vietnamban tartóztatták le, mert kiskorú lányokkal és fiúkkal fajtalankodott.


Még bővül a lista

Az elmúlt hetekben több száz, ma már felnőtt lány jelentette, hogy gyerekkorában Jimmy Savile és barátai molesztálták, közösülésre kényszerítették. A rendőrségnek ez idáig csak Gary Glittert sikerült kapcsolatba hoznia az üggyel, azonban a Metropilitan rendőrség szóvivője szerint más hírességek is részt vettek Savile orgiáin.

A beszámolók szerint a legtöbb bűntényt maga a BBC-s műsorvezető követte el, azonban sok lány állítja: voltak olyan alkalmak, mikor több férfival kellett egymás után lefeküdniük. Ezeket a gyanúsítottakat még nem nevezte meg a rendőrség, azonban a szóvivő elmondta, a közeljövőben még számos letartóztatásra kerülhet sor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.