Kitiltotta a studióból nejét Stone

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 24. 09:45
Kovács László Stone nem akarta, hogy hitvese ott legyen az első élő show-n, mondván ez az ő „biznisze”, ezért neje otthonról szurkolt neki. A kőszívű énekes hamar megbánta döntését.
Brugós Bernadette

Miközben a nézők igazi kősziklaként látják Stone-t az X-Faktorban, kiderült: az utóbbi hetekben igazi szerelmi dráma zajlott a show színfalai mögött. Stone az első élő adáskor nem engedte nejét a stúdióba, ám aztán a keményszívűnek látszó énekes keservesen megbánta döntését, és elérzékenyülve hívta fel feleségét, utazzon Pestre, és támogassa őt. A Bors munkatársának sikerült pár szót váltania az X-faktoros versenyző feleségével, Sipos Judittal.

– Múltkor nem akarta, hogy itt legyek. Azt mondta, egyedül szeretné végigcsinálni ezt az egészet. Gondolom, meg akart kímélni a fölösleges drámától, mert mikor legutóbb jelentkezett a műsorba, és kiesett, teljesen összeomlott. Ha vigasztaltam, az volt a baj, ha nem mondtam semmit, akkor az – magyarázta Judit, akit Stone az első élő show után nem sokkal telefonon hívott, hogy már nem bírja nélküle. – Azt mondta, hiányzom neki, és szüksége van rám, így hát feljöttem hozzá – fűzte tovább a szót Judit, akinek életreszóló élmény volt látni Stone-t a színpadon.

– Tizenkét év után újra beleszerettem a férjembe – mondta meghatódva Judit a Borsnak. És mi a helyzet a sok női rajongóval? Lapunk erre is kíváncsi volt. – Nem félek én a rajongóitól. Ha el akarják csaklizni előlem, hát vigyék! Nem futok el a sorsom elől – mondta kacagva Sipos Judit. Az X-faktoros macsót is meg akartuk szólaltatni, de Stone nagy rohonásban volt. – Bocsánat, mennem kell! Vár a feleségem – viharzott el az énekes.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.