Hétvégén tartották a Madách Színházban a Mary Poppins című musical bemutatóját. A darabot a közönség nagy lelkesedéssel fogadta, ám az előadásnak ezen kívül is volt pozitív hozadéka: Csonka András ugyanis számos félelmével és korlátjával szembe nézett a próbák során, és a bemutatóra le is számolt a nagyrészükkel.
– Egész életemben volt bennem egy erős megfelelési kényszer, és ez természetesen előjött, amikor megkaptam ezt a szerepet. Ugyanakkor ennek a helyét mostanra átvette az öröm. A nyilvános főpróbák alatt már elkezdtem érezni, hogy ha nem is vagyok készen, és még mindig tudok tökéletesíteni a dolgokon, valami már átjött a közönségnek, és ez nagyszerű érzés – magyarázta a Borsnak Csonka, aki Bertit alakítja a darabban.
– Az enyém igazi álomszerep, aminek a kedvéért még a tériszonyomat is leküzdöttem. Mindig féltem a magasságtól, de ez a produkció annyira csodálatos, és engem is annyira magával ragadott, hogy most már nyugodtan sétálok a színpad tetején fejjel lefelé, ami pedig egy tériszonyosnak különösen veszélyes mutatvány. Ebben a szerepben lehetőségem van rá, hogy legyőzzem önmagam, és ezt szeretném újra és újra meg is tenni.
A darab próbái során az egyik címszereplő, Polyák Lilla is magára ismert Mary Poppins karakterében. – Volt a próbafolyamatnak egy része, amikor megpróbáltam azt eljátszani, ahogyan én képzelem Mary Poppinst. Aztán Szirtes Tamás tanár úrral beszélgettünk, és ő rávilágított: nincs szükség arra, hogy eljátsszak valamit, hanem saját magamból kell előbányászni azokat a dolgokat, amik bennem és Mary-ben is megvannak.
Így is lett. Végül egy csomó dologban magamra ismertem, így önismereti szempontból sem volt utolsó ennek az előadásnak az elkészítése – mondta Polyák. Mary szerepét egyébként még Mahó Andrea és Oroszlán Szonja alakítja, míg Bertiként Szente Vajkot és Sándor Dávidot is láthatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.