Bár sokan Stohl Andrásnak tudják be a Siklóson játszott A Tenkes kapitánya című musical bukását, színésztársai szerint ennek nem szakmai oka van, Buci ugyanis jobb mint valaha.
– Ha belül sérült is, ez sosem mutatkozott meg a munkájában. Mindig híres volt kiváló munkamoráljáról – mondja a legtöbb színész kollégával egybehangzóan Makrai Pál, aki Siklóson évek óta együtt játszik Stohllal. – Persze látszik rajta, hogy nem múltak el nyomtalanul a börtönben töltött hónapok. Ritkán beszéltünk erről, és ha szóba is került, akkor ő kezdeményezte. Mi sosem faggattuk.
Azonban előfordult, hogy előadás után a csapat nagy része leült a büfénél, és hajnalig beszélgetett és sörözött. András ekkor mesélt az élményeiről. Elmondta, hogy semmilyen előnyt nem élvezett a börtönben, és bőven voltak nehéz napjai – teszi hozzá a színművész, aki azt is észrevette kollégáján, hogy visszahúzódóbb lett szabadulása után.
– Sokkal csendesebb lett. Régen szeretett a társaság középpontjában lenni, a legutóbbi előadáson ez nem volt rá jellemző. Persze most is nevettünk együtt, mert alapvetően jó humorú ember, de nem volt túl harsány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.