Szabó Zsófi boldogabb, mint valaha, ugyanis 82 éves édesapja egyre jobban van. A család nehéz évekre tekint vissza, de összetartásuk és szeretetük meghozta az eredményét: a nemzet színésze új erőre kapott.
– Szerencsére most nagyon jól, sőt egyre jobban van édesapám – kezdte boldogan a Borsnak Zsófi. Hangja nem mindig volt ennyire bizakodó, hiszen szeretett édesapja nem egyszer lebegett élet és halál között.
Szabó Gyula 2008. december 12-én kapott agyvérzést, ami miatt közel másfél hetet kellett kórházban töltenie. A Kossuth-díjas színművész akkor sikeresen felépült, ám néhány hónap múlva újabb aggasztó hírek érkeztek róla. 2009. október 11-én agyhártyagyulladással ismét kórházba került, és életmentő műtétet hajtottak rajta végre.
– Volt egy agyvérzése és Alzheimer-kórral is küzd, amiről azt lehet tudni, hogy a beteg állapota stagnál vagy romlik, semmiképp sem javul. Ennek ellenére apukám egyre jobban van, úgyhogy lehet, hogy nem is ezzel a kórral küzd, hanem az agyvérzés miatt volt ennyire legyengülve – magyarázta. A Jóban Rosszban színésznője annak örül a legjobban, hogy apukája hónapról hónapra egyre többet mosolyog és egyre erősebb.
– Most jobban néz ki, erősebb fizikailag, jobb kedve van, többet tud sétálni járókerettel. Anyukám nullától huszonnégy óráig vele van, egy ápolónô pedig segít neki reggel és este átemelni az ágyba – tette hozzá.
Szabó Gyula július 15-én ünnepelte születésnapját, aminek alkalmából az egész család együtt volt. – A család és a szeretet segít neki a legtöbbet. Anya mindig vele van, tesóm is hazajött Angliából, és ez sok erőt ad neki. Édesapám mindig azt mondta nekem, hogy a szerető szív örökké fiatal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.