Celeb

Új mellet és jobb életet akar VV Éva - fotó (+18)

GYLF

Létrehozva: 2012.08.23.

„Szupermelle” lesz VV Évának. A valóságshowhős a Borsnak mutatta meg a jelenlegi keblét, amitől most eddigi életével együtt elbúcsúzik.

Korábban már három lehetősége is volt arra, hogy teljesen ingyen megműttesse a mellét, mégsem élt vele VV Éva. A VV4 legmegosztóbb személyisége a napokban lapunknak elárulta: két évet ad magának, hogy megszabaduljon az „alkoholista” jelzőtől, most pedig arról mesélt, lelke megtisztulását testi követi majd.

– Úton-útfélen megállítanak az akciómmal kapcsolatban, részegen még senki nem kapott el, amióta azt ígértem, aki megcsíp ittasan, az kap tőlem egy wellnesshétvégét. Nem véletlenül – mondta Éva a Borsnak. – Szerencsére ez a hajtóvadászat már most hatással van a karrieremre is. Egy televízió meg is környékezett, én pedig megtaláltam azt az orvost, aki a külsőm teljes átalakításában segít. Dr. Tizedes Györggyel kiválasztottuk azt az implantátumot, ami tökéletesen illeszkedik majd a testfelépítésemhez, és külön öröm, hogy végre megszabadulhatok apám örökségétől, a szemem alatti karikáktól. Általában ezért is hittek sokszor kialvatlannak, vagy másnaposnak – mondta mosolyogva Éva, aki életében először – és állítása szerint utoljára – megmutatta fedetlen bájait is, amelyektől néhány héten belül örökre elbúcsúzik.

– Korábban volt nekem is olyan álmom, hogy megmutatom majd magam egy férfimagazinban. Erről sem mondtam még le. De előbb bizonyítani szeretném: az előítéletek velem kapcsolatban megalapozatlanok voltak. És ha már itt tartunk, találnom kellene egy albérlőtársat is. A testvérem összebútorozik a párjával, így egyedül maradok. Szóval, ha akad olyan lány, aki a Budapesti Kommunikációs Főiskola környékén szeretne albérletet, az nyugodtan keressen. Persze az sem baj, ha fiú, művelt, jóravaló, és segít majd azokban az időkben, amikor ágyhoz leszek kötve – tette hozzá nevetve.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték