Dóra idomaiért bolondulnak a franciák

balett
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 06. 11:45
Óriási balettkarriert jósoltak a tini Schindele Dórának, de nőies idomai miatt fel kellett adnia álmait. A tánctól ugyanakkor nem szakadt el, és modellként is egyre többen ostromolják a bombázót.
Hu-Zo

Schindele Dóra újraálmodta életét. A roppant csinos fiatal nő 12 éven keresztül balettezett, életét a világot jelentő deszkákon képzelte el. Csakhogy időközben a csontos tinilány nővé érett, nőies idoma miatt eltanácsolták a balettől.

– A 45 kilós lányok felemeléséhez szokott férfitáncosok nehezen bírták tartani a hatvankilós súlyomat – magyarázta Dóra. A fiatal nő nem esett kétségbe, átpártolt a dzsesszbaletthez, majd hip-hophoz, és most a street dzsessz műfajában jeleskedik. – Már a középiskolában letettem a francia felsőfokú nyelvvizsgát, ráadásul jól ment a matek is, úgyhogy tizenhét évesen megpályáztam egy három hónapos párizsi kurzust. Ott beálltam a diáktársaim tánccsapatába, és szép sikereket értünk el.

Egy év múlva már Németországba hívtak oktatni – emlékezett Dóra, aki a táncnak köszönheti modellkarrierjét is. Egy nemzetközi tánckurzuson egy társulat megkérte, hogy álljon be közéjük a fotózásra. Ott vette észre a francia fotós, hogy nem csak magasságával, de szépségével is kilóg a sorból.

– A rólam készült képeket elküldte több reklámügynökségnek. Utána jó néhány francia fotós is ide utazott, hogy Budapesten készítsen rólam képeket. Aktfotókat nem vállaltam, hiszen a tánctanítással ez nem férne össze, amúgy gátlástalanul mozgok a kamera előtt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.