Bakács a szalámitolvajok védelmezője lett

festmény
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 29. 08:45
A Műcsarnokban kapott helyet egy, a Bakács Tibor szalámilopását megörökítő festmény. Az újságíró nem sértődött meg a műalkotáson, örül, hogy tette a kortárs művészt is megihlette.
Szrjeborni Bianka

Szent Bakács, a szalámitolvajok védelmezője címmel szögelték fel a Műcsarnok falára a kritikus-újságírót ábrázoló festményt. Az ironikus képet drMáriás készítette. A mű az egyik legnépszerűbb darabja a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállításnak. A Bors megkereste a kritikus kép alkotóját, aki elmondta, hogy művével egy pozitívabb megítéléshez szeretné hozzásegíteni Bakácsot.

– Baki valahol azt mondta, hogy hallotta: megfesteném őt, mint a szalámitolvajok szentjét. Ez volt az első dolog, amin a nagy botrányt követően kacagni tudott. Úgy gondoltam, megtestesítem a gondolatot, hátha kacag még egyet. Remélem, ez a kép oldja a köztudatban róla élő képet, miszerint szánalmas szalámitolvajlása miatt őt ki kell iktatni a magyar közéletből. Szerintem mások ezt sokkal inkább megérdemelnék, bár tagadhatatlan, hogy hibázott – nyilatkozta drMáriás.

A nevéhez ragasztott szalámitolvaj jelzőt viselő Bakács valóban nem neheztel a humoros alkotás miatt. A Bors munkatársának így nyilatkozott: – Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is műtárgyként jutok be a Műcsarnokba, ezért megérte a szalámit ellopni – vonta le a végső következtetést a Megasztár egykori ítésze, aki meg is köszönte a róla szóló művet.

– Azt írtam neki SMS-ben: köszönöm, hogy megörökített az örökkévalóságnak. Szeretném személyesen is megnézni a kiállítást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.