Szinetár Dóra egy nemrég adott interjújában elárulta, hogy milyen okok vezettek a szakításához az Operettszínházzal. A színésznő az igazgatót, Kerényi Miklós Gábort és a társulatot tette felelőssé döntéséért.
– A Rómeó és Júliában, a Mozartban ő rendezett engem, és nagyon hálás vagyok ezért. (...) A Rómeó bemutatója óta viszont eltelt nyolc év, Kerényi Miklós Gábor azóta nem akart velem dolgozni mint rendező. (...) Nem vártak rám olyan feladatok, amiket valódi színészi kihívásnak éreztem volna, egészen a Rebeccáig. (...) Új rendezőkkel, a zenés vagy bármilyen színházról másként gondolkodóművészekkel való közös munkára vágytam, és a kissé belterjessé váló alkotógárda ezt nem tette lehetővé – indokolta távozását Szinetár Dóra. Egykori igazgatója azonban teljesen másként látja a helyzetet.
– Azt gondolom, ezekről a kérdésekről nem nagyon lehet vitatkozni, ha Dóri így érzi, akkor ez az ő valósága. Nem én, és nem a társulat üldözte el őt. A színház mindent megtett azért, hogy jól érezze magát, megfelelő szerepeket biztosítson a számára most és a jövőben. A színész egy rettenetesen érzékeny, különleges, tehetséges lény, akinek a belső érzései nem feltétlenül kell, hogy objektívek legyenek. Dórit úgysem lehet meggyőzni arról, hogy nincs igaza, az idő választ ad majd neki arra, hogy jól döntött-e – mondta lapunknak Kerényi Miklós Gábor, aki arra is kitért, hogy a színésznő szerint az Operettszínház belterjes alkotógárdája nem tette lehetővé, hogy másként gondolkodó művészekkel dolgozhasson.
– Szinetár Dórinak az elkövetkezendő évben három szerepéről tudok, de a rendezők személye nem az elszakadás indokait igazolja. Az egyiket az Operettszínház főrendezője, a másikat az Operettszínház játékmestere, a harmadikat pedig a férje, Bereczki Zoltán rendezi, aki szintén az Operettszínház társulatának tagja volt. Tisztelem Dórit, nagyon sok sikert kívánok neki, és remélem, ő is nagyon sok sikert kíván az Operettszínháznak. Az utak összevissza kanyarodnak, könnyen lehet, hogy egyszer még visszatér hozzánk – tette hozzá az igazgató.
Természetesen szerettük volna megkérdezni a színésznő véleményét is, de jelenleg családjával Spanyolországban nyaral.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.