Katie Holmes nem engedi börtönbe lányát

Katie Holmes
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 05. 08:45
Los Angeles közelében épült a Sea Org, a szcientológiai egyház szerzeteseinek kiképzőtábora. A Daily Mail szerint embertelenül bánnak azokkal, akik beköltöznek ide.
Bors

A Gold Base nevezetű főhadiszállás Los Angelestől körülbelül száznegyven kilométerre fekszik, ezen a szögesdróttal körülvett, hatalmas területen élnek a Sea Org tagjai, akik arra hivatottak, hogy terjesszék a szcientológiai egyház tanait.

A hetvenes években épült kiképzőközpont titokban működik, olyannyira, hogy az egyház egyszerű tagjai évtizedekig nem tudtak a létezéséről. Az egykor hollywoodi sztárok által kedvelt nyaralóhelyre megvásárlása óta húszmillió dollárt költöttek.

Az itt élők tengerész-egyenruhát hordanak, és katonai rangokat viselnek, az idősebb, nagyobb tekintélyû tagokat – amilyen Tom Cruise is – „uram”-nak kell szólítaniuk az alacsonyabb rangúaknak, és szalutálva kell köszönniük.

Az utóbbiak napi tizenhat-húsz órát robotolnak, és ha elkövetnek egyetlen apró hibát is, súlyos büntetést kapnak, írja a Daily Mail. A vétkest bedobják a Lyuk nevű gödörbe, vagy ­étlen-szomjan bezárják egy sötét szobába.

Eközben a vallási ­vezetők luxuslakosztályokban laknak, amelyekhez tenisz-, golfpályák és úszómedencék is tartoznak.

A pletykák szerint Tom Cruise hatéves kislánya itt kötött volna ki, ha Katie Holmes nem lép közbe.

Cruise szülinapján telt be a pohár

Múlt hét péntek óta áll a bál Katie Holmes és Tom Cruise háza táján, miután a 33 esztendős színésznő bejelentette, elválik férjétől. A hollywoodi nagyágyú a hír hallatán mindössze annyit mondott, hogy „váratlanul érte felesége elhatározása”.

A Daily Mail azt állítja, hogy megtudták, mi volt az utolsó csepp a színésznő poharában. Az újság értesülései szerint amikor Holmes megtudta, hogy hitvese még az 50. születésnapját sem tölti a családja körében, hanem Izlandon forgatja tovább az új filmjét, elszakadt nála a cérna, és eldöntötte, elválik.

Az Us Weekly magazin szerint Tom könyörögve kérte feleségét, hogy látogassa meg a forgatáson, de Katie nemet mondott. A színész személyesen akart beszélni feleségével, hogy elsimítsák a gondjaikat, és reménykedett benne, hogy kap még egy utolsó esélyt nejétől, Holmes azonban hajthatatlan volt.

A színésznő időközben már összepakolta a holmiját, és kiköltözött közös New York-i otthonukból. Katie Holmes kedden jelent meg először a nyilvánosság előtt, széles mosollyal az arcán, eljegyzési gyűrű nélkül.

A barna szépség New Yorkban adta be a válókeresetet, mert az ottani jogszabályok szerint nagyobb eséllyel kapja meg hatéves kislánya, Suri teljes körű felügyeleti jogát.

De akik jól ismerik Tom Cruise-t, tudják, hogy az akaratos színész nem fogja harc nélkül feladni, és minden erejével azon lesz, hogy átvigye az ügyet Kalifornia államba, oda, ahol öt évvel ezelőtt ő és Katie aláírták az állítólagos házassági szerződést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.