Bár nagyon hiányzik neki az édesanyja és a testvére, egyelőre haza sem akar jönni Svájcból a Megasztár hatodik szériájának győztese, Radics Gigi. Mint arról lapunk is beszámolt, a tizenöt éves lányt személyesen Quincy Jones producer-guru hívta meg a világ egyik legrangosabb zenei eseményére, a Montreux-i Dzsessz Fesztiválra, hogy két szám erejéig színpadra álljon a világ leghíresebb dzsesszistáival, többek között Bobby McFerrinnel.
A fiatal lány a hírek szerint olyan elképesztő sikert aratott, hogy kézzel fogható közelségbe került számára a nemzetközi karrier. A Bors információi szerint – ahogy az várható volt – a Megasztár győztese további fantasztikus felkéréseket kapott, de erről egyelőre nem beszél. Mert bár Gigi menedzsmentje is rendkívül elégedett volt az énekesnő teljesítményével, a jövőbeli fellépésekről és a konkrét felkérésekről csak a közeljövőben kívánnak nyilatkozni.
Gigi persze az úton nem csak a szakmai sikereinek örülhet. Életében először járt külföldön, és az elé táruló táj látványa is magával ragadta. – Olyan szép helyeken voltam, amihez foghatót eddig csak tévében láttam – lelkendezett a Genfi-tó partján az énekesnő. – Fantasztikus volt minden! – kapkodja a levegőt az újdonsült világjáró. – A szálloda, az ételek, a csodálatos Miles Davis Hall, ahol színpadra léptem. Életem legfantasztikusabb élményében volt részem. Ha tehetném, még egy darabig haza sem mennék, annyi mindent szeretnék még látni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.