Férje nélkül tér vissza Máté Kriszta

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 21. 08:25
A TV2-nek akar konkurenciát állítani az RTL új csatornája, ebbe a tervbe jól passzol, hogy a Róna utca ikonját, Máté Krisztát nyerték meg egy műsor vezetésére.
Bors

 

A Bors megtudta: nem azért járt a minap az RTL székházában Máté Kriszta, hogy az anyacsatornához szerződjön, hanem hogy az ősszel induló RTL 2-t erősítse. Úgy tudni, a nagyobbik kereskedelmi csatorna vezetőinek az a szándékuk, hogy nem a nagy RTL-t versenyeztetik a TV2-vel, hanem a kistestvért, az ősszel induló új csatornát, ahol lapunk információi szerint rengeteg szórakoztató és nézőcsalogató műsor kap majd helyet.

Állítólag itt látható majd a ValóVilág hatodik szériája, itt bukkan fel újra a Szombat Esti Láz, a Heti hetes, az I Love Gjoni című valóságshow, Friderikusz Legyen Ön is Milliomos!-a és új műsorával Máté Kriszta is.

A televíziós emlékezetes sikereket ért el annak idején a TV2-nél a Forró nyomon című bűnügyi oknyomozó műsorával, később pedig a Nyom nélkülben régi, fel nem göngyölített, meg nem oldott bűneseteket próbált felderíteni, és a híradózás mellett az oknyomozó újságírás volt az, amit Kriszta nagyon élvezett.

Fájlalta is annak idején, hogy műsora megszűnt, most azonban újra lehetőséget kap, azaz Kriszta az RTL 2-n fog nyomozni. Érdekessége a dolognak, hogy sokéves együttműködés után most a férjétől, Bárdos Andrástól különválva kapott feladatot, annak ellenére, hogy évekig a munkában is elválaszthatatlanok voltak. Ez a képernyőtlenség ellenére is így maradt, jelenleg is együtt tanítanak a Filmművészeti Egyetemen, ahol Bárdos az iskola rektorhelyettese.  

Kétmilliárdba kerül az RTL 2

Az új csatorna tavaly szeptemberben indult volna el, de a gazdasági válság miatt csak idén október elsejétől foghatják a nézők. A Reflektor Tv helyén sugárzó adót Magyarország mellett a környező országok magyarlakta területein is fogni lehet majd. A hírek szerint az új csatornát Romániában jegyezték be, így nehezebb lesz az NMHH dolga, ha büntetni akarja. Erre pedig van esély, hiszen az ősszel induló ValóVilág 6-ban a műsorkészítők legnagyobb jóindulata és odafigyelése ellenére is – tizenhatos karika ide vagy oda – megvillanhatnak női testrészek és röpködhetnek a káromkodások.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.