25 centis platinalemez tartja össze Márta néni csontjait

Geszti Péter
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 26. 11:45
Az ország Márta nénije teljesen felépült combcsonttöréséből. Geszti Péter édesanyja egyéves betegeskedés után annyira jól van, hogy meg sem áll Kaliforniáig, ám ezúttal a mélytengeri fürdőzést biztosan kihagyja.
szabadi

 

Mindenki bumerángos Márta nénije, azaz Geszti Péter édesanyja teljesen felépült. A több hónapos rehabilitáció olyan jól sikerült, hogy az ország szupernagyija újra autót vezet, bevásárol, intézkedik, jön-megy, és mindezt már egyedül. Igaz, néha igénybe veszi gurulós járókeretét.

– Azt nem mondom, hogy ugrálok, mint a szöcske, de tény, hogy ahhoz képest, amilyen állapotban voltam, végre jól vagyok – mondta Márta néni vidáman, aki tavaly egy teljes hónapig ágyhoz volt kötve.

– Újra önjáró vagyok, pedig kétszer is csípőprotézis-beültetésen estem át, ráadásul a tavalyi combtörésem óta bennem van egy nagyjából huszonöt centis lemez, amely összetartja a csontot. A fiam nagyon odáig volt, de most már ő is boldog, hogy jól vagyok. A tavaly nyári baleset nem vette el a kedvemet az utazástól, hamarosan vakációzni megyek, aztán pedig Kaliforniába, egy régi barátnőmhőz. De azt hiszem, a tengerbe soha többé nem teszem be a lábam – nevetett Geszti Péter mamája, aki múlt nyáron Horvátországban, a vízben sérült meg.

– Sosem felejtem el, mert pokoli volt. Egy hullámnekivágott a sziklának, eltört a combcsontom, zúzódások mindenhol a testemen. Szóval gyakorlatilag úgy kanalaztak össze. De most már csak a térdem fáj egy kicsit, ami voltaképpen tényleg csoda, hiszen hónapokig mozgásképtelen voltam. Persze ha nem gyógyultam volna meg, akkor sem panaszkodnék, az nem az én stílusom, és egyébként is az a lényeg, hogy az ember ne hagyja el magát! – magyarázta Márta néni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.