Világhódító terveket sző a Compact Disco

tervek
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 01. 13:45
A Belvárosi Fesztiválon is fellépő Compact Disco tagjainak óriási élmény volt az Eurovíziós Dalfesztivál. Bár a középmezőnyben végeztek, nem csalódottak, mert tucatnyi lemezszerződést gyűjtöttek be.
Bors

 

Megugrott a felkérések száma az Eurovíziós Dalfesztivál óta?

- Már úgy utaztunk el, hogy tele volt a nyári koncertnaptárunk, itt-ott maradtak csak szabad helyek. A lekötött, hét végi bulik mellett, úgy tűnik, már csak hétköznapi fellépéseket tudunk beiktatni. Nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy túlhajtjuk a csapatot, nem akarunk az emberek agyára menni azzal, hogy a csapból is mi folyunk.

Milyen szájízzel jöttetek haza Azerbajdzsánból?

- Kizárólag kellemes élményként tudunk visszagondolni a versenyre. Negyvenkét országból a huszonnegyedik helyre kerültünk, vagyis a középmezőnyben végeztünk. Magáért beszél a 16 országra szóló lemezszerződés, és az is, hogy Skandinávia mellett Oroszország tizenkét legnagyobb rádióadója már játssza a dalunkat, a francia slágerlistákon szerepel a számunk.

A sok lemezszerződésből hogyan profitáltok?

- A kinti kiadók megvették a dalunk licencjogát, és a saját országukban elkezdik promotálni a rádiókban, tévékben. Ennek remélhetőleg az lesz a következménye, hogy nemsokára Európában is turnézhatunk. Amikor megalakultunk, elhatároztuk, hogy külföldre is eljutunk a zenénkkel. Minden a menetrend szerint halad.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.