Senkinek nem kellenek Bochkorék

Boros Lajos
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 21. 08:45
Megpecsételődött a Neo FM sorsa. A rádióval a NMHH felmondta a szerződést. Bochkorék műsora, a Bumeráng iránt, egyelőre nem érdeklődnek a különbözô médiumok.
Bors

Felmondott az NMHH a Neo FM-et működtető Zrt.-nek. A Médiatanács szerdán tárgyalta a jelentős tartozást felhalmozó cég ügyét, és végleges döntést hozott.

– A Neo FM nem élt a mentőcsomaggal, amit az NMHH nyújtott neki – magyarázta dr. Kiricsi Karola szóvivő. Az első részletet hétfőn éjfélig kellett volna megfizetnie a cégnek, de nem tette meg. Ez a mi olvasatunkban azt jelenti: a Neo FM-et működtető társaság bezárta a rádiót. A mai napon a fentiek miatt a hivatal felmondta a médiaszolgáltatási szerződést.

István Dániel, aki közvetlenül a Bumeráng után szórakoztatja a hallgatókat, szűkszavúan kommentálta a történteket. – Igazából nem tudok mit mondani… Főleg addig, amíg a vezetőségtől nem hallom a hírt – mondta a rádiós.

– Olyan, mintha egy csónakban ülnék evező nélkül. Kicsit déjá vu érzésem van, egyszer már átéltünk hasonló időszakot. Arról, hogy vannak-e megkereséseink, nem szeretnénk erről beszélni – beszélt a Borsnak Boros Lajos. Bochkor Gábor nem kívánt lapunknak nyilatkozni.

A Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. tulajdonosai közleményben tudatták szándékaikat. Eszerint megütközéssel értesültek arról, hogy velük, mint ideiglenes fizetési haladék alatt álló vállalattal a Médiatanács felmondta a szerződést.

Álláspontjuk szerint ehhez nem volt a hatóságnak joga, ezért a jogászokra bízzák az ügy folytatását. A közleményben kitérnek arra, hogy a jogszabályok értelmében a csődvédelem alatt az adóssal kötött szerződéstől nem lehet elállni és nem lehet felmondani arra hivatkozva, hogy az adós a fizetési haladék időtartama alatt nem egyenlíti ki a tartozását. 

Még nem kaptak ajánlatot

Az Index.hu online sugárzás keretében átvehetné a Bumerángot. A Bors megkérdezte a portált, van-e erre lehetôség. Meglepő választ kaptunk.

– Össz-szerkesztőségi álláspontunk szerint nagyon szívesen átvennénk a Bumerángot. Egyetlen feltételünk van csupán, hogy sem Bochkor Gábor, sem Boros Lajos, sem pedig Voga János ne legyen benne – mondta lapunknak Vajda Gábor főszerkesztő-helyettes.

– Nem tárgyaltunk velük, nem kerestek minket. Van saját reggeli műsorunk, nem fogjuk őket keresni – nyilatkozta Kalácska Gábor, a Juventus Rádió programigazgatója. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.