Egyetlen rossz lépés elég volt ahhoz, hogy Kembe Sorel élete a következő másfél hónapra megváltozzon. A Jóban Rosszban dr. Kalem Józsefét alakító színész hétfőn veszítette el az egyensúlyát.
– Otthon megbotlottam, és legurultam a lépcsőn, jó pár fokot. Azonnal éreztem, hogy baj van, mert a jobb kezem magam alatt maradt, és rettenetesen fájt. Az egyik kórházban van egy ismerősöm, oda mentem be rögtön.
Megröntgenezték, és kiderült, hogy eltört a karom – magyarázta a Borsnak a TV2 sztárja. – Még ott gipszet raktak rá, aminek hat hétig rajta kell lennie. Nagyon kellemetlen a dolog, már csak azért is, mert jobbkezes vagyok, és mindent sokkal nehezebb most csinálnom, még a legegyszerűbb dolgok is nehezemre esnek – árulta el Sorel.
A sorozat egyik főszerepét játszó színésznek ráadásul a munkáját is nehezebb elvégeznie, hiszen a kamerák kereszttüzében nem egyszerű a folyamatos teljesítés.
– Egyelőre sikerült megoldani, hogy ne látszódjon. Az már a rendezők és az operatőrök dolga, hogy hogyan tudják megoldani a jövőben a szereplésemet. Takargatjuk a gipszet, vagy pedig úgy vesznek fel, hogy csak a karomtól felfelé látszom – mesélte Sorel, akinek nem ez az első sérülése élete során.
– Bár törésem még nem volt, de mivel sportoltam versenyszerűen, így volt már például szalagszakadás a térdemben. Az sem volt kellemes – tette hozzá a 2004-es athéni olimpián vívásban Kongó színeiben induló korábbi sportoló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.